NB I: Fiola Attilát nem gyötrik sérülések, ha hívja Rossi, megy a válogatottba

Vágólapra másolva!
2020.08.23. 07:45
A Mol Fehérvár csak a hosszabbításban tudta 1–1-es döntetlenre menteni a Paks elleni mérkőzését a labdarúgó NB I 2. fordulójában. Az NSO Tv Fiola Attilát kérdezte a találkozóról, aki azt is elmondta, hosszú ideig elhúzódó térdsérülése már a múltté. 

„Nagyobbnál nagyobb helyzeteket hagytunk ki, és ahogy lenni szokott ilyenkor, pontrúgásból kaptunk gólt. A végén már futottunk az eredmény után, szerencsére ki tudtunk egyenlíteni, így még örültünk az egy pontnak. Csalódás volt ez a mérkőzés, szerettük volna megnyerni” mondta a védő, aki bár a hajrában odakapott a lábához, elmondta, nem sérülésről van szó, csupán begörcsölt.

Mint ismert, Fiola az elmúlt években folyamatosan sérülésekkel küzdött, a térdében érzett folyamatos fájdalom nap mint nap megnehezítette az életét.A Nemzeti Sportnak januárban beszélt arról, hogy a Barcelonában elvégzett műtét sikeresnek bizonyult,s most az NSO Tv-nek is elmondta, változatlan-e a helyzet, s bírja-e a kettős terhelést, hiszen a Fehérvár az Európa-liga selejtezőjében is érdekelt. Emellett videónkban arról is beszél, ha a neve elhangzik Marco Rossi szájából a hétfői, Nemzetek Ligája előtti kerethirdetésen, akkor a válogatott rendelkezésre tud-e állni.

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

Mol Fehérvár FC–Paksi FC 1–1(Hodzic 92., ill. Szélpál 80.)
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó,3231néző.V:Karakó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. MTK Budapest2114–2+24
2. Újpest FC112–1+13
2. Diósgyőri VTK112–1+13
2. Budafoki MTE112–1+13
5. Zalaegerszegi TE224–402
5. Mol Fehérvár224–402
7. Ferencvárosi TC111–101
8. Paksi FC2112–3–11
8. Mezőkövesd2112–3–11
10. Puskás Akadémia00–000
11. Kisvárda111–2–10
12. Budapest Honvéd111–3–20
NB I, 2020–2021, 2. FORDULÓ
AUGUSZTUS 21., PÉNTEKHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Mezőkövesd–ZTE 1–1Mezőkövesd,Városi Stadion2018Solymosi Péter
MTK–Budapest Honvéd 3–1Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion3199Pillók Ádám
AUGUSZTUS 22., SZOMBAT
Mol Fehérvár–Paks 1–1
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó3231
Karakó Ferenc
AUGUSZTUS 23., VASÁRNAP
17.45:Újpest–Budafok
Budapest,Szusza Ferenc StadionZierkelbach Péter
SZEPTEMBER 4., PÉNTEK
20.00:Kisvárda–Puskás AkadémiaKisvárda,Várkerti Stadion
A FERENCVÁROS–DVTK BAJNOKIT ELHALASZTOTTÁK!
Az NB I állása és a góllövőlista itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik