NB I: egy félidőt már volt ereje visszanézni élete vereségéből

Vágólapra másolva!
2021.08.10. 07:30
null
Csizmadia Csaba (Fotó: Szabó Miklós)
Csizmadia Csaba, a Budafok korábbi trénere a Paks elleni bajnoki mérkőzésen elszenvedett 9–2-es vereségről, a tanulási folyamatról beszélt a Nemzeti Sportnak, valamint arról, hogy motiváltan várja a következő feladatot.

 

Erőt vett magán, és néhány napja megnézte felvételről a Paksi FC elleni bajnoki első félidejét – mint ismert, Csizmadia Csaba vezetőedző 2021. április 25-én a súlyos, 9–2-es vereség után benyújtotta lemondását, amelyet klubja, a Budafoki MTE vezetősége elfogadott.

„Három és fél hónapja távoztam Budafokról, de idáig nem volt lelkierőm megnézni a meccs videofelvételét  – mondta lapunknak Csizmadia Csaba, aki két és fél év után intett búcsút a klubnak. –  Az első negyvenöt percig jutottam, s bár a végeredmény ismeretében furán hangzik, végtelenül szerencsétlen meccset játszottunk: vezettünk, majd a labda a gólvonalon gurult végig – tényleg pechesek voltunk. Hamarosan megnézem a második félidőt is, az fájdalmasabb lesz a félidei kettő-négy után… Ebből is tanulni akarok, s már előre nézek, az lebeg a szemem előtt, hogy minél többet fejlődjek.”

Ennek érdekében a szakember beiratkozott az UEFA pro licences tanfolyamára, amelynek felvételije augusztusban volt – Csizmadia Csaba bekerült.

„Sokan akarnak bejutni a képzésre, de az írásbeli és a gyakorlati feladatok során is bizonyítani akartam a rátermettségem. Örülök, hogy azon húsz edző között vagyok, akik elkezdhetik a tanfolyamot kétezerhuszonkettő január elsején. Bizonyos időszakokban kerül sor a képzésre, és ha minden jól megy, kétezerhuszonhárom nyarán végzek, úgyhogy ezen nem múlhat, hogy az élvonalban ülhessek a kispadon.”

A 36 éves tréner ugyanis már vágyik a munkára, elmondása szerint feltöltődött és rendkívül motiváltan várja a következő feladatot.

„A családommal töltöttem az időmet, valamint rengeteg meccset néztem meg, felkészülési mérkőzésekre is jártam. Fejlesztem az angoltudásom, képzem magam.”         

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik