NB I: Boldog, nyugodt és higgadt vagyok Felcsúton – Batik

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.08.31. 07:29
Döntetlenszagú mérkőzésen szerezte meg a három pontot a Puskás Akadémia a labdarúgó NB I 6. fordulójában a Mezőkövesd ellen, amelyet Felcsúton 1–0-ra megvert. A vendégeknek több lehetőségük is volt a gólszerzésre, de ezekkel nem tudtak élni, így a két csapat nem cserélt helyet a tabellán. A találkozó után a kövesdiek középpályásával, Nagy Gergővel és a felcsútiak védőjével, Batik Bencével beszélgetett az NSO Tv stábja.

A Mezőkövesd középpályása, Nagy Gergő szerint frusztráló vereséget szenvedtek.

„Azt gondolom, az első félidőben megvoltak a lehetőségeink ahhoz, hogy megszerezzük a vezetést. Végig stabilan álltunk a lábunkon, nem tudott komoly helyzetet kialakítani a Puskás. Egyszer jöttek el, abból gólt szereztek, így ez kicsit fájó vereség.”

Videónkban beszél arról, mi hiányzott ahhoz, hogy ők szerezzék a győztes gólt. Elmeséli, hogyan érzi magát Mezőkövesden, milyen együtt játszani Cseri Tamással vagy éppen együtt dolgozni korábbi trénerével, Supka Attilával.

A Puskás Akadémia FC védője, Batik Bence elárulta: három döntetlen után nagyon kellett már nekik a győzelem.

„Éreztem is a frusztrációt egy kicsit a csapaton, főleg az előző két meccs miatt. Nagyon sok helyzetet alakítottunk ki, és nem sikerült betalálni, talán most visszaadott az élet valamit ebből.”

Videónkban elmeséli, milyen a hangulat az öltözőben és hogyan érzi magát Felcsúton, illetve van-e még benne tüske a Honvédtól való távozása miatt.

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

LABDARÚGÓ NB I
6. FORDULÓ

Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–0
(Favorov 77.)
Felcsút,Pancho Aréna, 1028néző.Vezette:Derdák

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik