NB I: Fogok még a szurkolók előtt is gólt szerezni – Varga Roland

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.03.14. 19:52
null
Varga Roland legközelebb a szurkolók előtt szerezne gólt (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Küszködős első félidő után a Ferencváros megtörte a Kaposvárt, és nagyon simán, öt góllal megnyerte a mérkőzést a labdarúgó NB I 25. fordulójában az Üllői úton. A találkozó után így értékelt az FTC vezetőedzője, Szerhij Rebrov, a duplázó Varga Roland és a kaposváriak játékosa, Hegedűs Dávid.

 

A találkozón Varga Roland csereként duplázott: a Ferencváros magyar válogatott támadója első góljait szerezte ebben a naptári évben.

„Szerencsére most összejött, ami az eddigi meccseken nem, így tudtam két gólt is szerezni – mondta közvetlenül a lefújás után az M4 Sport kamerája előtt. –Nehéz meccsre számítottunk, de az elejétől azt játszottuk, amit megbeszéltünk. A kapujuk elé szorítottuk őket, aztán a gólok is jöttek. Nem volt az igazi szurkolók nélkül, de biztos vagyok benne: lesz még arra alkalmam, hogy előttük is gólt szerezzek.”

A zöld-fehérek vezetőedzője, Szerhij Rebrov a találkozó után rendhagyó sajtótájékoztatót tartott: mivel a mérkőzésre újságírók sem mehettek be, e-mailben tehették fel kérdéseiket, melyekre a klub hivatalos Facebook-oldalán válaszolt élőben.

„Fontos meccs volt, mert az előző fordulóban pontokat vesztettünk. A játékosok érezték a szurkolók támogatását. Nagyjából az első gólnál eldőlt a meccs, de ugyanúgy hajtottunk tovább, és helyzeteket tudtunk kialakítani. Elég lett volna az egy nullás győzelem is, de a szurkolók nagyon szeretik, ha ennyire mozgalmas egy mérkőzés.”

A Nemzeti Sport felvetette: vajon felkészültek-e arra a forgatókönyvre, hogy a legtöbb európai bajnoksághoz hasonlóan az NB I is szünetelhet.

„Nem tudom, hogyan lehet erre felkészülni, de készen állunk bármilyen döntésre. Ha felfüggesztik a bajnokságot, készülünk tovább, hogy a megfelelő állapotban legyünk akkor, amikor újraindul.”

A Kaposvári Rákóczi játékosa, Hegedűs Dávid arról beszélt az M4 Sport kamerája előtt, hogy sorozatban harmadszor szaladtak bele nagy vereségbe.

„Ezeket borzasztó nehéz megélni, de próbáljuk pozitívan felfogni. Ma is megszerveztük a védekezésünket, de aztán így is nagy vereség lett a vége. Nehéz ilyenkor mit mondani, sportemberek vagyunk, csináljuk tovább becsülettel. Változtatnunk kell, hogy ne essünk szét a második félidőkre. Szerintem nem csak a hazaiaknak, minden magyar játékosnak ugyanolyan hátrány, ha nézők nélkül játszik a Groupama Arénában. Ez a Ferencvároson nem látszott, megérdemelten nyert.”

LABDARÚGÓ NB I
25. FORDULÓ

Ferencvárosi TC–Kaposvári Rákóczi 5–0 (Boli 37., Isael 57., Blazic 73., Varga R. 85., 92.)
Budapest, Groupama Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette:Solymosi

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 23 16 5 2 44–19 +25 53
2. Mol Fehérvár FC 24 15 4 5 46–22 +24 49
3. Mezőkövesd Zsóry FC 25 13 6 6 37–21 +16 45
4. Puskás Akadémia FC 25 10 9 6 39–31 +8 39
5. Diósgyőri VTK 24 11 3 10 34–32 +2 36
6. Budapest Honvéd 25 9 7 9 25–32 –7 34
7. Kisvárda 25 9 4 12 35–36 –1 31
8. Debreceni VSC 24 9 3 12 36–44 –8 30
9. Újpest FC 24 8 5 11 31–37 –6 29
10. Paksi FC 25 8 4 13 30–42 –12 28
11. Zalaegerszegi TE FC 25 7 7 11 34–37 –3 28
12. Kaposvári Rákóczi FC 25 3 1 21 19–57 –38 10
NB I, 2019–2020, 25. FORDULÓ
MÁRCIUS 14., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
FTC–Kaposvár 5–0
Budapest, Groupama Aréna
Solymosi Péter
Mezőkövesd–Puskás Akadémia 0–0
Mezőkövesd, Városi Stadion
Erdős József
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Zalaegerszeg, Városi Stadion
Pillók Ádám
Honvéd–Kisvárda 1–5
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Vad II István
DVSC–ZTE FC 0–3
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Iványi Zoltán
19.30: Mol Fehérvár–DVTK (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Berke Balázs
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik