Koronavírus: Barca, Izland, FTC–MTK – ezek a meccsek is zárt kapusak lesznek

Vágólapra másolva!
2020.11.09. 12:05
null
Messit csak tévén lehet nézni, a helyszínen nem (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn délelőtt bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt kedd éjféltől újabb korlátozások léphetnek életbe, amelyek értelmében Magyarországon sporteseményeket csak zárt kapuk mögött, nézők nélkül lehet rendezni a következő 30 napban. Összeállításunkban megpróbáltuk összeszedni, mely eseményekre nem lehet nézőként bejutni az előttünk álló egy hónapban.

A most bejelentett korlátozásoknak a legnagyobb vesztese a magyar labdarúgó-válogatott, amely csütörtökön 20 000 néző előtt játszhatott volna Izland ellen az Európa-bajnoki pótselejtezőn, ám így nézők nélkül kell Gulácsiéknak küzdeni az északiakkal a Puskás Arénában.

A tiltás természetesen a válogatott másik két novemberi meccsére is vonatkozik, a magyar csapat ugyanis most vasárnapSzerbiát, majd 18-án Törökországot fogadja a Puskás Arénában Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

A Magyar Labdarúgó-szövetség hétfőn kora délután reagált a korlátozások hírére. Az MLSZ azt írta közleményében, hogy a válogatott találkozókra már megvásárolt jegyek árát visszatéríti a nézőknek.

Szintén nézők nélkül rendezik meg a Ferencváros harmadik Bajnokok Ligája csoportmeccsét – legalábbis a dolgok jelen állása szerint. December 2-án a zöld-fehérek nézők nélkül fogadják az FC Barcelonát, holott a klubnál minden piacra dobott jegy elfogyott.

A tiltás természetesen nemcsak a zöld-fehéreket és nemcsak a futballistákat érinti, hanem a többi sportágat is, vagyis Magyarországon – a sportágtól függetlenül – minden bajnoki és kupamérkőzést nézők nélkül kell megrendezni a következő 30 napban. Így például nem lesznek jelen szurkolók a lelátókon november végén az FTC–MTK örökrangadón, vagy egy héttel később az újpestiek budafoki vizitálásakor.

Szintén nem lehetnek nézők a női és férfi kézilabdázók BL-meccsein. A nőknél a Győr, a férfiaknál a Szeged és a Veszprém érintett – az FTC már nem játszik hazai meccset a Bajnokok Ligájában ebben az évben.

Érdekes helyzetet jelenthet a honi jégkorong, hiszen két csapat is külföldi szervezésű bajnokságban szerepel, ám hiába játszik a Fehérvár AV 19 az osztrák, a DVTK Jegesmedvék pedig a szlovák élvonalban a hazai mérkőzéseiken ők sem fogadhatnak nézőket.

Jelenleg is zajlik Budapesten a Duna Arénában a Nemzetközi Úszóliga (ISL) küzdelemsorozat, s mivel a résztvevők eddig is nézők nélkül és buborékban élve vettek részt a versenysorozaton, ezért a most bejelentett korlátozás nem érinti ezt a sorozatot.

Amennyiben kedden az Országgyűlés megszavazza a szigorításokat, és azokat 30 napra be is vezetik, úgy december 11-ig nem lehet nézőket beengedni a lelátóra – persze csak abban az esetben, ha nem hosszabbítják meg a mostani korlátozásokat további 30 napra.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik