NB I: az MTK sikeresen fellebbezett a kiállított középpályás ügyében

Vágólapra másolva!
2021.12.09. 08:57
null
Palincsár Martin (jobbra) piros lapja (Fotó: Kovács Péter)
Az NB I-ben szereplő MTK Budapest a hivatalos honlapján jelezte, a Magyar Labdarúgó-szövetség egymeccsesre csökkentette Palincsár Martin eltiltását.

A 22 éves középpályás a 14. fordulóban a Kisvárda elleni bajnokin (5–0-s vereség) az első félidőben két sárga lapot kapott. A fegyelmi bizottság két mérkőzésre eltiltotta a fiatal MTK-játékost.

A fővárosi klub és a futballista fellebbezett a döntés ellen, s az MTK közleménye alapján az MLSZ mérsékelte Palincsár büntetését.

Palincsár – aki 2010 óta az MTK igazolt játékosa – kihagyta csapata legutóbbi, Újpest FC elleni bajnoki találkozóját (2–1), azaz letöltötte büntetését, így szombaton pályára léphet a Mol Fehérvár FC elleni összecsapáson.

A korábbi korosztályos válogatott középpályás a mostani idényben hét mérkőzésen játszott az NB I-ben, gólt nem szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik