NB I: az MTK legyőzésével lendületet venne a ZTE

Judi ÁdámJudi Ádám
Vágólapra másolva!
2022.04.28. 10:34
null
Bedi Bence (kékben) még sohasem botlott meg az MTK ellen: négy mérkőzésen szerepelve négy győzelem a mérlege a budapesti kék-fehérekkel szemben (Fotó: Szabó Miklós)
Bedi Bence mérlege százszázalékos az élvonalban az MTK Budapest ellen, a Zalaegerszeg középpályása győzelemmel feledtetné a legutóbbi két bajnokin elszenvedett vereséget.


Ha Bedi Bence pályára lép vasárnap az MTK Budapest ellen, biztosan győz a Zalaegerszeg – legalábbis a statisztika szerint. A ZTE FC saját nevelésű középpályása eddig négy NB I-es meccsen játszott a fővárosi kék-fehérek ellen, ezeket mind kapott gól nélkül nyerte meg csapata (3–0, 2–0, 2–0, 2–0).

„Nem tudtam erről a sorozatról, ám bízom benne, hogy folytatódik  – mondta lapunknak a 25 éves futballista. – Szeretek az MTK ellen játszani, az egyik legjobb meccsem is hozzá köthető. Kétezerhúsz szeptemberében három nullára győztünk a Hidegkuti Nándor Stadionban, akkor gólt lőttem és gólpasszt adtam. A gólom? Alekszandar Tanaszin jobb oldali beadásánál Szánthó Regő éppen úgy ért a labdához, hogy hozzám került, s a hosszú oldalon érkezve jobbal a bal felső sarokba lőttem. Egyébként nem vagyok nagy gólvágó, de már kétszer is betaláltam az MTK-pályán, ezenkívül tavaly januárban a Budapest Honvéd kapuját vettem be ugyanott.”

Vasárnap nem a Hidegkuti-stadionban, hanem a ZTE Arénában csap össze a két együttes, októberben szintén hazai pályán Koszta Márk duplájával győzött 2–0-ra a Zalaegerszeg. Az MTK-nak minimális esélye maradt az élvonalban maradásra, ám amíg él a remény, harcol a Horváth Dávid megbízott vezetőedző által irányított csapat.

„Az MTK legyőzése  lendületet adna az utolsó három meccsre. Az előző két bajnoki nem úgy alakult, ahogy terveztük, de hazai pályán, saját szurkolóink előtt nyerni akarunk. Tisztában vagyunk vele, hogy ellenfelünk nehéz helyzetben van, nem számítunk könnyű mérkőzésre. Aki a kiesés ellen harcol, kettőzött erővel küzd.”

Bedinek ez a harmadik idénye az első osztályban, s a korábbiakban egyaránt két bajnoki gólt szerzett, ám ebben az évadban még nem talált be, igaz, nem is a gólszerzés a fő feladata.

A ZTE a legutóbbi két bajnokiját elveszítette, előbb kikapott Újpesten (0–4), majd az elmúlt hétvégén hazai pályán a Pakstól is (2–3), ám azt megelőzően hét veretlenül megvívott bajnokija volt. Így a hetedik helyre csúszott vissza, ám csupán két pontra van a negyedik pozíciótól, amely az idény végeztével adott esetben nemzetközi kupaszereplést érhet.

„Az Újpest ellen lehetett érezni rajtunk a mentális fáradtságot, ezért vesztettünk nagy különbséggel. A Paks ellen más volt a helyzet, három elkerülhető gólt kaptunk. Azt megelőzően hét bajnokin egy gólt értek el ellenünk riválisaink, ezeken a meccseken megfelelően koncentráltunk, az utóbbi kettőn nem. Nincs nagy baj, azon vagyunk, hogy feledtessük ezeket a vereségeket, ehhez a vasárnapi győzelem tökéletes lenne. Reális cél a negyedik hely megszerzése, s bár sűrű a mezőny, mindent megteszünk a lehető legjobb eredmény eléréséért.”

A Zalaegerszeg a hátralévő fordulókban a tabella 12. (MTK), első (Ferencváros), 11. (Gyirmót) és második (Kisvárda) helyezettjével játszik.

NB I, 2021–2022, 30. FORDULÓ
Április 29., péntek
20.00: Paksi FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
Április 30., szombat
14.45: Puskás Akadémia FC–Mezőkövesd Zsóry FC (Tv: M4 Sport)
17.00: Budapest Honvéd–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport+)
19.30: Debreceni VSC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Május 1., vasárnap
14.30: Zalaegerszegi TE FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
17.00: Újpest FC–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport)
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 29 19 5 5 51–23 +28 62
2. Kisvárda 29 13 10 6 44–31 +13 49
3. Puskás Akadémia 29 13 10 6 38–30 +8 49
4. Paksi FC 29 12 5 12 69–55 +14 41
5. Mol Fehérvár 29 11 7 11 40–40 0 40
6. Újpest FC 29 11 6 12 43–41 +2 39
7. Zalaegerszegi TE 29 10 9 10 38–47 –9 39
8. Mezőkövesd 29 10 7 12 34–42 –8 37
9. Debreceni VSC 29 9 8 12 43–45 –2 35
10. Budapest Honvéd 29 9 6 14 45–47 –2 33
11. Gyirmót FC Győr 29 6 9 14 27–42 –15 27
12. MTK Budapest29 6 81519–48–2926
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik