NB I: albán válogatott védőt szerződtetett a Honvéd

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.02.11. 17:28
null
<strong>Doka</strong> (balra) játszott a magyarok elleni, Albániában rendezett vb-selejtezőn (Fotó: <a href="https://honvedfc.hu/hirek/valogatott-vedo-erkezik/2022-02-11?fbclid=IwAR0RWw9LtZgyrFeTdiw8Lo7_OlWMJ8jAaPEoUPY2KfcPAXZXGrSjAsnKgDk" target="_blank">honvedfc.hu</a>)
Albán válogatott játékossal erősített a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd, a kispesti csapat Albi Doka személyében szélső védőt szerződtetett – jelentette be hivatalos honlapján a magyar klub.

A Honvédnak ez a negyedik téli igazolása, Albi Doka a horvát HNK Goricától érkezik Kispestre, kölcsönbe, méghozzá vételi opcióval.

„Albi Doka személyében gyors, technikailag képzett jobb oldali védővel erősödött a keretünk, és lendületes játékával előszeretettel segíti a támadásokat is. Mindenképpen azt szerettük volna, hogy több alternatívánk legyen erre a posztra” – árulta el a transzferről Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezetője.

A 24 éves Doka a KF Tiranánál kezdte a karrierjét, itt debütált a felnőttek között is, és négy idény alatt száz tétmeccsen szerepelt az együttesben, ezeken pedig négy gólt és három gólpasszt jegyzett. Első felnőttidényében Albán Kupa-győztes lett, míg utolsó tiranai évében bajnoki címet szerzett. 2020 nyarán szerződött Horvátországba, ahol 41 találkozón szerepelt, s egy gólt és két gólpasszt jegyzett. Az albán felnőttválogatottban 2020 novemberében, egy Koszovó elleni győztes mérkőzésen debütált. Összesen eddig hétszer szerepelt a nemzeti csapatban, s tavaly szeptemberben, a magyar válogatottal szemben 1–0-ra megnyert, Albániában rendezett vb-selejtezőn is kezdőként lépett pályára – emelte ki a klub honlapja.

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, a Honvéd nagy múltú, jelentős klub, egyértelműen előrelépést és remek fejlődési lehetőséget jelent számomra, hogy csatlakozhatok a csapathoz. Készen állok a kihívásra, jó formában érzem magam, alig várom, hogy edzésbe állhassak és elkezdhessem a közös munkát a társakkal. Bízom abban, hogy a lehető legjobb eredményt érjük majd el együtt” – mondta az aláírást követően Doka.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Marko Petkovics (szerb, Topolyai SC – Szerbia), Olekszandr Petruszenko (ukrán, FK Minaj – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők: Albi Doka
(albán, HNK Gorica – Horvátország), Dejan Drazsics (szerb, Slovan Bratislava – Szlovákia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Samuel Asamoah (ghánai, U Craiova – Románia), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia),Szilágyi Vladimir (szerbiai, Topolyai SC – Szerbia)
Távozók: Eppel Márton (Diósgyőri VTK), Mohamed Mezgrani (belga-algériai, Puskás Akadémia), Nono (spanyol, Damak FC – Szaúd-Arábia)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Talys Oliveira (brazil, NK Osijek – Horvátország, onnan Pafosz – Ciprus)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Balogh Norbert (DAC 1904 – Szlovákia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik