NB I: 40. győzelmére hajt a Fradi a ZTE ellen; 12-es kövesdi veretlenségi sorozat?

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2021.03.05. 14:52
null
Sorozatban 12. bajnokiján is veretlen marad-e a Mezőkövesd? (Fotó: Földi Imre)
Egy rövid szusszanás után újabb háromnapos forduló következik a labdarúgó NB I-ben. A 25. körben kiderül többek között, hogy az éllovas Ferencvárosnak sikerül-e begyűjtenie 40. győzelmét a ZTE ellen, mire jut egymással a két legjobb formában lévő csapat, a Puskás Akadémia és az Újpest, valamint hogy sorozatban 12. bajnokiján is veretlen marad-e a Mezőkövesd? A program a péntek esti DVTK–MTK meccsel kezdődik és vasárnap a Budafok–Mol Fehérvár találkozóval zárul.



DIÓSGYŐRI VTK–MTK BUDAPEST


♦ A párharc örökmérlege erősen a fővárosiak javára billen, a 93 NB I-es meccsükből a DVTK 21-et, az MTK 49-et nyert meg 23 döntetlen mellett. Két mérföldkőhöz is elérhetünk most, a kék-fehérek az 50. győzelmüket arathatják, ha pedig a Diósgyőr négy gólt szerez, az MTK elleni 100. találatát ünnepelhetné.
♦ A két csapat előző 12 egymás elleni tétmérkőzéséből a DVTK csak egyen tudott győzni. Ezekből egy Magyar Kupa-találkozó volt, amelyet 2019 decemberében az Új Hidegkuti Nándor Stadionban hosszabbítás után 1–0-ra nyert meg az akkor másodosztályú fővárosi együttes.

♦ Az MTK 1992 óta 17 NB I-es meccsen lépett pályára a Diósgyőr vendégeként, de csak háromszor kapott ki. Az előző hét látogatásából viszont csupán egyszer sikerült győznie, 2017. február 25-én Mezőkövesden 3–2-re.

♦ A Diósgyőr legutóbb 2018. november 24-én nyert a kék-fehérek ellen, ugyancsak 3–2-re – már az új stadionjában –, a miskolciak vezetőedzője akkor a spanyol Fernando Fernández volt.

♦ A Diósgyőr ebben a bajnokságban mindig más tréner irányításával állt ki a fővárosi kék-fehérek ellen: az augusztusi miskolci összecsapáson (1–1) még Feczkó Tamás, a decemberi fővárosi találkozón (1–0-ra nyert az MTK) Geri Gergely, most pedig a horvát Zoran Zekic ül majd a kispadon.

♦ A DVTK az előző öt fordulóban 50 százalékosan szerepelt (2 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség), sikereit a Kisvárda ellen otthon (2–0), valamint a Vidi vendégeként érte el (3–1).

♦ Az MTK három forduló óta nyeretlen az NB I-ben (2 döntetlen 1 vereség), a legutóbbi öt meccséből csak egyen tudott győzni, a Fehérvár otthonában (2–1). Az előző két bajnokija ellentétes forgatókönyv szerint alakult: az FTC ellen kétgólos hátrányból mentett döntetlenre (2–2), legutóbb, a Honvéd ellen viszont kétgólos előnyt eltékozolva 3–2-re alulmaradt.

♦ A Diósgyőr hazai pályán közepes teljesítményt tud felmutatni (4 győzelem, 3 iksz, 4 vereség), ebben viszont az Újpest elleni meccse is benne van, amit azért ítélt neki 3–0-s gólkülönbséggel az MLSZ, mert a lila-fehérek nem álltak ki ellene. 2021-ben otthon még nem vesztett bajnokit (1 győzelem, 2 döntetlen).

♦ Az MTK idegenben elég jól szerepel, (5 siker, 3 döntetlen, 4 vereség), ezzel a harmadik legjobb jelenleg a mezőnyben. Legutóbb a Honvéd ellen saját stadionjában kapott ki „vendégként”, előtte viszont Fehérvárról és Kisvárdáról is három ponttal tért haza.

♦ Az MTK a legutóbbi négy vendégszereplésén mindig két gólt szerzett.

PAKSI FC–MEZŐKÖVESD

♦ 2013 ősze óta eddig 16 élvonalbeli mérkőzésen találkozott egymással a két gárda, a mérleg enyhe paksi fölényt mutat (7–3–6). Az első két alkalommal ikszeltek, viszont a legutóbbi kilenc meccsükön egyszer sem végeztek döntetlenre.

♦ A 2019–2020-as idényben a Paks volt az egyetlen csapat, amely ellen a Mezőkövesd nem tudott pontot szerezni. A tolnaiak mind a három meccset megnyerték, sőt, gólt sem kaptak a matyóföldiektől (2–0, 1–0, 2–0)! Ebben a bajnokságban aztán fordult a kocka, oda-vissza a Mezőkövesd győzött (2–1 Pakson, 4–3 hazai pályán).

♦ Pakson hat NB I-es meccset vívtak, a mérleg 3 hazai siker, 2 döntetlen és 1 mezőkövesdi győzelem (tavaly augusztusban).

♦ A Paks hullámzó teljesítményt nyújt mostanában, az előző négy bajnokijából csak egyet nyert meg, a Kisvárda ellenit (3–0), emellett 2-szer kikapott, egyszer pedig ikszelt, legutóbb Fehérváron (2–2).

♦ A Mezőkövesd Diósgyőrben is megőrizte a veretlenségét (2–2), most már sorozatban 11 bajnokin nem talált legyőzőre (6 diadal, 5 iksz), ami klubrekord. Ha Pakson sem kap ki, akkor kereken egytucatos – 12 meccses – szériája lesz, aminél csak a Ferencváros büszkélkedhet hosszabbal ebben a kiírásban: a zöld-fehérek az első 14 bajnokijukon nem szenvedtek vereséget. A DVTK ellen a 2. fordulóra kiírt meccsüket (0–1) ugyanis január 20-án pótolták, így az időrendben a 15. volt a sorban.

♦ A Paks a pontjainak pontosan a kétharmadát gyűjtötte be hazai pályán, 33-ból 22-t, a mérlege 7 győzelem 1, döntetlen, 4 vereség. Bognár György együttese 2021-ben pályaválasztóként három diadallal nyitott, legutóbb azonban 3–1-re alulmaradt az Újpesttel szemben.

♦ A tolnai gárda vendéglátóként ebben a kiírásban egyedül október 24-én, a Honvéd ellen végzett döntetlenre (0–0), azóta 5 siker és 2 kudarc a mutatója.

♦ A Mezőkövesd a legutóbbi négy idegenbeli fellépésén ikszelt, sőt, ezeken a találkozókon a szünetben is mindig döntetlen volt az állás. A négyből három alkalommal 0–0 lett a végeredmény, legutóbb Diósgyőrben 2–2.

♦ Legalább három gól esett a Paks legutóbbi öt hazai mérkőzésén. Ezeken a tolnai együttes mindig betalált ellenfele hálójába.

♦ Az NB I két markáns egyéniségű edzője, Bognár György és Pintér Attila a Transfermarkt kimutatása szerint eddig háromszor meccselt egymással, a mérleg 2–1 Pintér javára. 2004-ben Bognár a Honvéd szakvezetőjeként 2–1 nyert Pintér Sopronja ellen. A volt válogatott védő 2017-ben az NB II-ben a Puskás Akadémia vezetőedzőjeként 3–2-vel vágott vissza Tatabányán a Budaörsöt irányító kollégájának. A harmadik ütközetük decemberben Pintér Attila 4–3-as sikerét hozta e két csapat előző összecsapásán.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–ÚJPEST FC


♦ Tizennyolc bajnoki után a felcsútiak javára billen a mérleg: a Puskás Akadémia 8, az Újpest 5 alkalommal győzött, 5 döntetlen mellett.

♦ A két csapat első hét élvonalbeli találkozójából öt döntetlen lett, az ezt követően lejátszott 11-en viszont már egyszer sem osztoztak meg a pontokon.

♦ A Puskás Akadémia hétszer volt pályaválasztó az Újpest ellen, de csak kétszer tudott nyerni, míg négyszer alulmaradt. Az egyetlen felcsúti ikszük több mint öt éve, 2015 decemberében volt (1–1). A Pancho Arénában rendezett legutóbbi bajnokijukon meglepetésre a koronavírusos megbetegedések miatt kényszerből megfiatalított együttessel kiálló PAFC diadalmaskodott (3–2), igaz, közel 50 percet emberelőnyben játszott. Előtte kétszer az Újpest győzött (0–1, 1–3) a Pancho Arénában.

♦ Másfél hete a Magyar Kupában is találkoztak, akkor az Újpest Felcsúton is ki tudta harcolni a továbbjutást (2–1).

♦ A Puskás Akadémia a legutóbbi hét bajnokijából hatot megnyert és csupán egyet veszített el.

♦ Az előző öt forduló alapján az NB I két legjobb formában lévő csapata mérkőzik meg ebben a párosításban: a PAFC és az Újpest is 12 pontot kasszírozott ebben az időszakban (4 győzelem, 1 vereség). Ráadásul a kapott góljaik száma (5) is megegyezik, mindössze annyi a különbség, hogy a felcsútiak 10-et szereztek, a lila-fehérek kilencet.

♦ A Puskás Akadémia 42 pontjából 20-at gyűjtött a Pancho Arénában, ahol 6 diadal, 2 döntetlen és 3 vereség a mérlege. Legutóbb a Honvéd győztesen távozott Felcsútról, ezzel véget vetett a PAFC hatmeccses hazai veretlenségi sorozatának.

♦ Az Újpest vendégként közepesen teljesít (4 diadal, 2 iksz, 6 vereség), míg a tavaszi idegenbeli teljesítménye hullámzó, nyert az MTK-nál és Pakson, viszont kikapott Mezőkövesden, majd elég simán (0–3) Zalaegerszegen. Látogatóként legutóbb december 15-én, Kisvárdán ikszelt.

♦ Legalább három gól esett a két fél legutóbbi hat közös tétmérkőzésén, és ezeken egyik együttessem maradt soha gólképtelen.

BP. HONVÉD–KISVÁRDA

♦ Eddig nyolc élvonalbeli bajnokit játszottak egymással, a mérleg a kispestiek szemszögéből 2–2–4. A Honvéd a legutóbbi hat találkozón nyeretlen a Várda ellen (2 döntetlen, 4 vereség).

♦ Az előző bajnokságban a Kisvárda mind a három mérkőzését megnyerte a Honvéd ellen, a fővárosban 3–1-re és 5–1-re, otthon 2–0-ra győzött. A Kisvárda volt az egyetlen csapat a 2019–2020-as idényben, amely mind a kilenc pontot elrabolta a kispestiektől.

♦ A Honvéd pályaválasztása mellett az első meccset a kispestiek 4–0-ra megnyerték, a többi három alkalommal a szabolcsiak diadalmaskodtak. legutóbb augusztus végén 2–1-re. A legnagyobb különbségű kisvárdai győzelem (5–1) tavaly márciusban, a bajnokság beszüntetése előtti zárt kapus fordulóban, az Illovszky-stadionban született.

♦ Horváth Ferenc érkezése óta eredményesebbé vált a Honvéd, hiszen az új vezetőedzővel három forduló alatt hat pontot gyűjtött. A legutóbbi két bajnokiját megnyerte, ehhez hasonló duplázásra még nem volt példa ebben a bajnokságban a kispestieknél.

♦ A Kisvárda a legutóbbi három bajnokiját úgy vesztette el, hogy közben gólt sem szerzett. Az előző öt forduló alapján az NB I legrosszabb formában lévő csapata (1 győzelem, 4 vereség, 2–9-es gólkülönbség). Az említett egyetlen sikerét semleges pályán, az újpesti Szusza Ferenc Stadionban érte el – 2–1 a ZTE ellen –, mert akkor a fagyos időjárás miatt a saját pályája alkalmatlan volt a játékra.

♦ A Honvéd pályaválasztóként ez előző körben az MTK ellen – éppen ellenfele stadionjában – érte el a második győzelmét, de még mindig a legrosszabb mutatóval rendelkezik a mezőnyben (2 diadal, 5 iksz, 5 vereség), viszont most már legalább a gólkülönbsége nem negatív (20–20).

♦ A Kisvárda idegenben a legutóbbi hat fellépésen nyeretlen (2 döntetlen, 4 vereség), ám az eredményesebb őszi szereplésének köszönhetően még mindig a mezőny első felében van a vendégtabellán (4 diadal, 3 iksz, 5 vereség).

♦ Továbbra is a Várda jegyzi a legkevesebb találatot a bajnokságban, 22-t. A meccsenkénti gólátlaga így már csak 0.92.

♦ A kispesti csapat a pályaválasztóként eddig lejátszott mind a 12 meccsén kapott gólt.

♦ A Kisvárda a legutóbbi három idegenbeli bajnokiján egyszer sem úszta meg két kapott gólnál kevesebbel.

♦ A Honvéd az egyik csapat a mezőnyben – a Budafok és a ZTE mellett –, amely a legtöbbször, összesen 17-szer került eddig hátrányba a bajnokságban. Miután azonban az előző két fordulóban is vesztes állásból tudott győzni, így már a legtöbb pontot (13) gyűjtötte be az ilyen szituációkból. Pontátlagát tekintve is a legeredményesebb (0.76) e téren a mezőnyben, az Újpest követi (0.71).

ZALAEGERSZEGI TE FC–FERENCVÁROS


♦ Már 73 alkalommal mérkőztek meg az első osztályban, a ZTE 14, a Ferencváros 39 győzelmet aratott, a döntetlenek száma 20.

♦ A ZTE 2010. november 6-án Balázs Zsolt és Ahmet Delic góljával 2–1-re legyőzte a Ferencvárost, azóta – több mint tíz éve – nem volt sok sikerélménye a zöld-fehérek ellen. A legutóbbi nyolc bajnokiból hatot megnyert az FTC, kettő döntetlenre végződött.

♦ Ez is egy kimondottan gólgazdag párharc, a legutóbbi 15 mérkőzésből egyen sem volt kettőnél kevesebb találat. A gólátlag ezen a 15 meccsen 4.33, kiemelkedően magas! Zalaegerszegen 2001 óta nem volt olyan ZTE–Fradi, amelyen kettőnél kevesebb találat esett volna.

♦ A Zete az előző kilenc bajnokijából csupán egyet tudott megnyerni, az Újpest ellenit (3–0), ezen kívül két döntetlent ért el, a többi hat találkozóját elbukta. Két forduló óta nyeretlen, a legutóbbi öt bajnokija alapján a mezőny második legrosszabb formában lévő alakulata (1 siker, 4 vereség), csupán jobb gólkülönbségével előzi meg a Kisvárdát.

♦ A Ferencváros veretlenségi sorozata már kilenc összecsapás óta tart (5 győzelem, 4 iksz). A legutóbbi két idegenbeli találkozón, Mezőkövesden, majd az MTK-nál is úgy végzett 2–2-re, hogy előtte már két góllal vezetett.

♦ A Zalaegerszeg pályaválasztóként 4–2–6-os mérleggel rendelkezik, ezzel a teljesítménnyel a forduló előtt csak két riválist, a Budafokot és Honvédot tudta megelőzni a hazai tabellán. Otthon eddig 24 gólt szerzett, ami a harmadik legtöbb az NB I-ben, a 23 kapott gólnál viszont csak az Újpestnek van több (24), igaz, abban a MLSZ által játék nélkül a DVTK-nak ítélt 3–0-s eredmény is benne van.

♦ Az FTC idegenben egyedüliként veretlen még a bajnokságban: 7 győzelem mellett 5-ször ikszelt. Ez a 26 pont kimagaslóan a legjobb teljesítmény jelenleg az élvonalban.

♦ A zöld-fehérek a legutóbbi 18 házon kívüli bajnokijukból csupán egyet veszítettek el, tavaly június 23-án, Székesfehérváron 1–0-ra, még az előző kiírásban, az utolsó idegenbeli meccsen.

BUDAFOKI MTE–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ Kétszer találkoztak mindössze élvonalbeli bajnokin: előbb Budafokon, majd a Mol Aréna Sóstóban is 4–1-re nyert a Fehérvár. A párharc gólkirálya Ivan Petrjak, aki háromszor is betalált már a XXII. kerületieknek.

♦ A másodosztályban az ötvenes-hatvanas években rendszeresen összecsaptak, akkor a mérleg picit a Fehérvár (akkor Székesfehérvári VT Vasas) felé billent.

♦ Az elmúlt öt esztendőben kétszer is összeakadtak a Magyar Kupában: 2016-ban a Budafok, 2018-ban a Videoton nyerte meg az egymeccses párharcot, egyaránt 2–1-re.

♦ A Budafok legutóbb január utolsó napján, Diósgyőrben játszott döntetlent (1–1). Onnantól fogva immár hat fordulón át tart a váltakozó eredménysora (győzelem-vereség-győzelem). Ha ez a hullámzó széria nem szakad meg, akkor az újpesti kudarc után most elvileg újra egy diadalnak kellene következnie.

♦ A Fehérvár szerdán 2–0-s vezetésről győzelmet engedett ki a kezéből a Paks ellen, és ez a 2–2 azt jelenti, hogy a legutóbbi nyolc bajnokijából csak egyet tudott megnyerni, a ZTE ellenit, emellett 1 döntetlen és 6 vereség a mutatója.

♦ A BMTE a pontjainak kicsit több mint a felét – 26-ból 14-et – gyűjtötte be hazai pályán. A 4 győzelem, 2 döntetlen és 6 vereség összességében 54 százalékos teljesítményt ad ki, ezzel 24 forduló után csak a Honvédot tudta megelőzni.

♦ A Vidi kiegyenlített mérleggel rendelkezik idegenben (4 siker, 2 iksz, 4 vereség), ezzel a középmezőnyben foglal helyet a vendégtabellán. Házon kívül legutóbb október 18-án, a Honvéd ellen végzett döntetlenre (2–2), azóta háromszor nyert, négyszer alulmaradt.

♦ A Budafoknak a 12 hazai mérkőzése közül mindössze egy olyan volt, amikor nem kapott gólt, legutóbb a Kisvárda ellen (2–0).

 

NB I, 2020–2021, 25. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
MÁRCIUS 5., PÉNTEK
20.00: DVTK–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Miskolc, DVTK StadionIványi Zoltán
MÁRCIUS 6., SZOMBAT
17.00: Paksi FC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
Paks, Paksi FC Stadion
19.30: Puskás Akadémia–Újpest FC (Tv. M4 Sport)
Felcsút, Pancho Aréna
MÁRCIUS 7., VASÁRNAP
16.00: Budapest Honvéd–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
18.00: ZTE FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
20.00: Budafoki MTE–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 24 17 6 1 48–14 +34 57
2. Puskás Akadémia 24 13 3 8 34–30 +4 42
3. Mol Fehérvár 24 10 7 7 48–30 +18 37
4. MTK Budapest 24 9 7 8 35–33 +2 34
5. Mezőkövesd 24 9 7 8 27–29 –2 34
6. Paksi FC 24 9 6 9 48–45 +3 33
7. Újpest FC 24 9 4 11 31–49 –18 31
8. Kisvárda 24 8 7 9 22–31 –9 31
9. Budapest Honvéd 24 7 7 10 37–36 +1 28
10. Budafoki MTE 24 7 5 12 29–44 –15 26
11. Zalaegerszegi TE 24 7 4 13 40–45 –5 25
12. Diósgyőri VTK 24 6 3 15 28–41 –13 21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik