MTK: Fontos, hogy az edző időnként tökös legyen – Boris

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2021.05.07. 12:02
null
Michael Boris vezetőedző az ifjú Vancsa Zalánnak is megmutatja a helyes utat (Fotó: Török Attila)
A fiatal magyar futballistákra bátran építő kék-fehérek a 16 esztendős Vancsa Zalánnak is megadták a lehetőséget, Michael Boris vezetőedző szerint az erőnlét és a taktikai érettség a legfontosabb.

 

„Fontos, hogy az edző időnként tökös legyen.”

Az MTK Budapestet irányító Michael Boris – többek között – ezzel indokolta döntését, amikor a 16 esztendős, a középiskola tizedik osztályát taposó Vancsa Zalán szerepeltetéséről kérdeztük. Lapunk számos cikket írt már a magyar fiatalok elkallódásának okairól, a bizalom hiányának hosszú távú káros következményeiről, a tucatlégiósok felesleges szerepeltetéséről, és a néhány évvel ezelőtti törekvésében a Magyar Labdarúgó-szövetség is próbálta anyagilag ösztönözni az NB I-es egyesületeket a hazai nevelésű tehetségek bevetésére. Miközben mindezek ellenére az élvonalbeli mezőny jelentős része továbbra is ódzkodik a magyar tinédzserek mély vízbe dobásától – tisztelet a kivételnek –, az MTK szisztematikus munkával igyekszik beépíteni őket az első csapatba.

A 16 év jelzésértékű, mint ahogyan az is, hogy a kék-fehérek szakvezetője nem agyonnyert mérkőzés kilencvenedik percében küldte pályára a támadót: amikor az Újpest elleni idegenbeli bajnoki 82. percében beállt, 1–1-et mutatott az eredményjelző.

„Szeptemberben már meghívtuk az első csapathoz néhány napra, utána az U19-esekkel készült tovább – mondta lapunknak Michael Boris. – Amikor március végén, a válogatott szünetben ismét felhívtuk az A-csapathoz, láttam, mennyit fejlődött a fizikuma, ezért úgy döntöttem, a folytatásban maradjon velünk. Az akadémián megtanulható a megfelelő technika, de számomra az erőnlét és a taktikai érettség dönti el, mikor adok lehetőséget a fiataloknak az első csapatban. Az élvonalban erős hátvédekkel kell harcolni, rengeteg a párharc, emellett mindenkinek tudnia kell, hogyan kell labdával és labda nélkül mozognia. Zalánon azt láttam, mindkét téren sokat fejlődött, akkor meg miért ne adtam volna meg neki a lehetőséget?”

A következő héten, a Mol Fehérvár elleni bajnokin (1–3) már a 65. percben intettek a melegítő játékosnak, ám Sebastian Herrera piros lapja átírta a forgatókönyvet, így a Vasas korábbi játékosának és ügyvezető igazgatójának fia csak a 76. percben lépett pályára.

Az MTK-nál bíznak Vancsa Zalánban (Fotó: EM Sports Consulting)
Az MTK-nál bíznak Vancsa Zalánban (Fotó: EM Sports Consulting)
NAGY ÉRTÉKE LEHET AZ MTK-NAK

Esterházy Mátyás, Vancsa Zalán menedzsere:
„Ahhoz, hogy a magyar labdarúgó nemzetközi szintre jusson, vagy minél előbb külföldre kell szerződnie, vagy nagyon fiatalon a felnőtt futballban kell szerepelnie. Zalán egyik NB I-es meccsén sem volt megilletődött, de a legfontosabb, hogy továbbra is ilyen mentalitással dolgozzon, és minél előbb megerősödjön az első osztályra. A képességei adottak, robbanékony, az egy az egy elleni helyzetektől sem riad vissza, szisztematikus munkával, lépésről lépésre haladva nagy értéke lehet a fiatal labdarúgókban bízó MTK-nak.”

„Amikor az Újpest ellen szóltak, hogy pályára lépek, sok gyerekkori emlék eszembe jutott – mondta lapunknak a Csanádi Árpád Sportiskola tizedik osztályos tanulója, Vancsa Zalán, aki a járványhelyzet miatt az utóbbi hónapokban az online tanórák és az edzések között ingázott. –  Az asszisztens edzőnk, Farkas Attila elmondta, mi a feladatom a pályán, hozzátette, ne foglalkozzak semmivel, a rendelkezésre álló idő alatt próbáljak bizonyítani, és hogy élvezzem minden másodpercét. Az öltözőben annyit mondtak, hogy szép munka volt. Megtisztelő volt a lehetőség, de szerencsére nem vagyok lámpalázas, inkább feldob a tét és a lehetőség.”

Azóta a felnőttcsapattal készül, ám ha nem ütközik a két meccs időpontja, az U19-es találkozókon is pályára lép. Az edzések ugyanakkor nem a zöld gyepen kezdődnek, a 23 éven aluli játékosoknak a meccsnapokat leszámítva kötelező mindennap a konditeremben izzadniuk, a gyakorlatokat Hidvégi Sándor erőnléti edző felügyeli.

„Az utánpótlás- és a felnőttfutballt nem lehet összehasonlítani, és bár sokat teszek azért, hogy erőnlétileg fejlődjek, a korosztályos bajnokságokban sem az erőmmel próbáltam érvényesülni  – folytatta Vancsa Zalán, aki a terv szerint az ősztől magántanulóként folytatja. – Inkább a technikai képességemmel, a dinamikámmal és azzal, hogy nem ijedek meg a lehetőségtől. Michael Boris kellően szigorú ahhoz, hogy továbbfejlődhessek, nála tényleg csak a teljesítmény számít. Mivel a gimnáziumban az angol a kedvenc tantárgyam, nyelvi akadályok nincsenek, és az öltözőben is sok a fiatal, így a beilleszkedés könnyebben ment. Ezzel együtt Kanta Józsefnek hálával tartozom, mert az első tréningen ő volt az, aki odajött hozzám, mindenben segített, például a különböző gyakorlatoknál.”

A futballal az MLTC-ben megismerkedő, majd a Ferencváros érintésével MTK-hoz kerülő játékosnak éppen édesapja az egyik legnagyobb kritikusa, példaképe pedig Cristiano Ronaldo – ám a portugál klasszissal ellentétben tőle még senki sem várja, hogy hátára vegye aktuális csapatát.

„Nem megváltóként kell tekinteni a tizenhat éves játékosokra – vette vissza a szót Michael Boris. –  Nyilván többet hibáznak, hogy nem tudják még kiszámítani, érkezik a labda. Sokat futnak, gyorsak, de az idősebbek jobban olvassák a játékot. Nem is mondom, hogy elsősorban tőle várjuk Schön Szabolcs pótlását, de ha így dolgozik tovább, a lehetőséget a jövőben is megkapja. Minél többet játszik, annál jobb lesz, és ugyanez igaz Kata Mihályra vagy Mezei Szabolcsra. Ez az út, ebben hiszünk.”

NB I, 2020–2021, 33. FORDULÓ

HELYSZÍN
MÁJUS 7., PÉNTEK
20.00: Mezőkövesd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi Stadion
MÁJUS 8., SZOMBAT
17.00: Budapest Honvéd–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport+)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
19.30: Újpest FC–ZTE FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
MÁJUS 9., VASÁRNAP
17.30: Puskás Akadémia–Budafoki MTE (Tv: M4 Sport+)
Felcsút, Pancho Aréna
17.30: DVTK–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Miskolc,DVTK Stadion
17.30: Kisvárda–Paksi FC Kisvárda, Várkerti Stadion
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 32 22 9 1 67–21 +46 75
2. Puskás Akadémia 32 17 4 11 47–42 +5 55
3. Mol Fehérvár 32 15 8 9 64–38 +26 53
4. Paksi FC 32 14 8 10 75–59 +16 50
5. Kisvárda 32 11 10 11 25–35 –10 43
6. MTK Budapest 32 11 9 12 43–44 –1 42
7. Újpest FC 32 11 6 15 41–63 –22 39
8. Mezőkövesd 32 10 9 13 35–45 –10 39
9. Zalaegerszegi TE 32 10 7 15 54–53 +1 37
10. Budapest Honvéd 32 9 10 13 45–46 –1 37
11. Diósgyőri VTK 32 9 6 17 34–49 –15 33
12. Budafoki MTE 32 7 6 19 34–69 –35 27
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik