MTK: Csiki Norbert elmondta, még szeretne pályára lépni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.21. 07:54
Mint ismeretes, Csiki Norbertnek, a 14. helyen álló MTK Budapest szélső támadójának két hete, a Ferencváros ellen (3–2) szakadt el az egyik bokaszalagja, míg a másik ötvenszázalékosan roncsolódott a jobb lábában. A sokadik sérülését elszenvedő szélső ennek ellenére bízik abban, hogy még ebben a szezonban pályára léphet.

„A múlt héten szerdán műtöttek, pénteken kiszedik a varratokat, rögzítik a lábam, és ha minden jól alakul, hétfőn már erősíthetek – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Csiki Norbert, a kék-fehérek 22 esztendős játékosa. – Ha a felépülésem megfelelő ütemben halad, három hét múlva már futhatok is. Úgy tervezem, hogy három-négy mérkőzést játszom még a szezonban, de ha nem, akkor sem leszek szomorú, a lényeg, hogy végre kerüljenek el a sérülések, s teljesen épüljek fel.”Csiki Norbert, a kék-fehérek 22 esztendős játékosa. – Ha a felépülésem megfelelő ütemben halad, három hét múlva már futhatok is. Úgy tervezem, hogy három-négy mérkőzést játszom még a szezonban, de ha nem, akkor sem leszek szomorú, a lényeg, hogy végre kerüljenek el a sérülések, s teljesen épüljek fel.”

A játékos esténként még érez szúró fájdalmat a bokájában, de ez természetes.

„Enyhíthet a fájdalmamon, ha győzünk odahaza a Videoton ellen – reménykedett. – Nem lesz egyszerű, hiszen például Kanta József eltiltását tölti. Remélem, nyerünk, s kicsit eltávolodunk a veszélyzónától.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik