MTK: a Haladástól érkező Skriba a rendszeres játéklehetőségben bízik

Vágólapra másolva!
2010.07.02. 08:41
Az MTK labdarúgócsapata a múlt héten Nagy Gáborért cserébe kölcsönbe megszerezte a Haladás tehetségét, Skriba Mátét, aki a rendszeres játéklehetőség reményében szerződött a fővárosba.

„Az eddigi edzések nagyon jók voltak, de nagyon kemények is. Alaposan belevágtam a közepébe, hiszen nemrégiben ért véget az előző szezon a Haladásnál, és én az agárdi edzőtáborozással kezdem a felkészülést" – nyilatkozta az MTK új szerzeménye, Skriba Máté csapata hivatalos honlapjának.

„Azt hiszem, hogy leginkább ez szolgálja a fejlődésemet" – válaszolta a 18 éves támadó középpályás arra a kérdésre, hogy mi döntött az MTK mellett.

„Azon leszek, hogy az NB I-ben futballozhassak, de ha kimaradnék a csapatból, akkor is az NB II-ben játszhatok. Szombathelyen a harmadosztály lett volna a következő lépcsőfok" – nyilatkozta Skriba, aki hozzátette, úgy érzi, a kék-fehérek játékstílusa sok lehetőséget ad neki arra, hogy kihangsúlyozza erényeit, akár jobb, akár bal oldali támadóként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik