MLSZ: vizsgálat indult a fehérvári szurkolói bunyó miatt

Vágólapra másolva!
2022.02.09. 17:01
null
A balhé (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottsága vizsgálatot indított a vasárnap, a Mol Fehérvár FC–Debreceni VSC mérkőzés (1–2) kezdete előtt történt szurkolói összecsapás miatt.

 

Amint arról korábban beszámoltunk, a mérkőzés kezdete előtt tíz perccel a fehérvári drukkerek és a debreceni szurkolók összecsaptak egymással, igaz, a vendégszektor kerítése elválasztotta a feleket. A rendőri fellépés késett, így három-négy percig mehetett a csetepaté, ütni próbálták egymást az emberek, de ez csak hellyel-közzel sikerülhetett. A fehérvári klub közleményben határolódott el a történtektől.

Az MLSZ FEB közleményét az alábbiakban tartalmi változtatás nélkül közöljük.

„Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) február 8-i ülésén az alábbi határozatokat hozta.

NB II
Bagi István (ETO) 1 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban részesült.

MOL Magyar Kupa
Süttő Attila (Kazincbarcika) 2 soron következő férfi felnőtt nagypályás MOL Magyar Kupa-mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Az NB I hétvégi fordulójában lejátszott Mol Fehérvár FC–DVSC mérkőzéssel kapcsolatban mindkét sportszervezettel szemben fegyelmi eljárás indult szurkolóiknak a rend megzavarásával kapcsolatos cselekményeiért. A Mol Fehérvár FC esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és az ellenfél szurkolóinak veszélyeztetése, a DVSC esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és tárgy elzárt területre történt bedobása miatt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik