MK: Bicskén a Fradi, megye I-es csapatot kapott a Honvéd

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.10.10. 19:38
null
Sorsoltak a Magyar Kupában (Fotó: mlsz.hu)
A Magyar Labdarúgó-szövetség az M4 Sport élő adásában, a hétszeres kupagyőztes Szekeres Tamás és a háromszoros győztes Tököli Attila közreműködésével elkészítette a Magyar Kupa 7. fordulójának sorsolását (a főtábla második köre, melyben a legjobb 64 csapat szerepel).  

 

Elkészült a 7. forduló párosítása a Magyar Kupában. A sorsoláson először a 12 kiemelt NB I-es csapat kapott ellenfelet, mindegyik élvonalbeli együttes idegenben játszik, ugyanis az összes párharcban az alacsonyabb osztályú gárdák játszanak otthon. A továbbjutás egy meccsen dől el, a 7. fordulót október 27. és 29. között rendezik.

Az NB I-es csapatok közül a címvédő Budapest Honvéd, valamint az MTK Budapest kapott megyei bajnokságban szereplő, negyedosztályú ellenfelet: a Honvéd a zalai Csácsbozsok-Nemesapáti SE-t, az MTK a tolnai Bátaszéket. A Ferencváros a Fejér megyei, NB III-as Bicskéhez látogat. A Fejér megyei csapatok közül a Gárdony és a Mol Fehérvár egymás ellen lép pályára, a Dunaújváros az Újpestet fogadja, míg a szombaton, a Toponár ellen továbbjutó Puskás Akadémia Baranyába, a Szentlőrinchez látogat. Volt NB I-es klubot kapott a Kecskeméttel találkozó Kisvárda, a Békéscsabára utazó Diósgyőr és a Nyíregyházával találkozó Paks. Az idén döntőt játszó Mezőkövesd ellenfele a Gyöngyös lesz, míg a Zalaegerszeg a Lipóttal találkozik, melytől az előző sorozatban idegenben kikapott, otthon viszont kiharcolta a továbbjutást – akkor két meccs döntött a továbbjutásról, most nem lesz lehetőség javításra.

Az NB II-ben éllovas Debreceni VSC a fővárosba utazik, az NB III-as BVSC-hez. A másodosztályban második helyen álló Budaörs a szintén NB II-es Csákvárt fogadja, a nyáron élvonalbeli játékosok sorával erősítő Vasas a harmadosztályú Egerhez látogat.

Biztos, hogy lesz legalább két megyei I. osztályú csapat is a legjobb 32 csapat között, ugyanis a 7. fordulóban a Tarpa SC (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.) a Felsőzsolcát (Borsod-Abaúj-Zemplén I.), míg a Kabai Meteorit SE (Hajdú-Bihar I.) a Dunavarsányt (Pest I.) látja vendégül.

MAGYAR KUPA, A 7. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (a legjobb 32 közé jutásért)
Gárdony (NB III)–Mol Fehérvár
Csácsbozsok-Nemesapáti SE (Zala I.)–Budapest Honvéd
Kecskeméti TE (NB III)–Kisvárda
Lipót Pékség SE (NB III)–Zalaegerszegi TE FC
Dabas-Gyón (NB III)–Budafoki MTE
Dunaújváros (NB III)–Újpest FC
Szentlőrinc (NB II)–Puskás Akadémia FC
Gyöngyösi AK (NB III)–Mezőkövesd
Békéscsaba (NB II)–Diósgyőri VTK
Bicskei TC (NB III)–Ferencváros
Bátaszék SE (Tolna I.)–MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus (NB II)–Paksi FC
III. Kerület (NB III)–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II)
Zsámbéki SK (Komárom-Esztergom I.)–Tállya KSE (NB III)
Zalaszentgróti VFC (Zala I.)–Tiszafüred VSE (NB III)
Ceglédi VSE (NB III)–FC Ajka (NB II)
Kiskunfélegyháza (Bács-Kiskun I.)Dorogi FC (NB II)
Érdi VSE (NB III)Kazincbarcika (NB II)
Kabai Meteorit SE (Hajdú-Bihar I.)–Dunavarsány (Pest I.)
Ménfőcsanak (NB III)–Szombathelyi Haladás (NB II)
Salgótarjáni BTC (NB III)–Pécsi MFC (NB II)
Taksony (NB III)–Kozármisleny (NB III)
Tarpa SC (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.)–BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)
BVSC-Zugló (NB III)–Debreceni VSC (NB II)
Szolnoki MÁV FC (NB II)–Gyirmót FC Győr (NB II)
Eger SE (NB III)–Vasas FC (NB II)
FC Nagykanizsa (NB III)–Debreceni EAC (NB II)
Budaörs (NB II)–Csákvár (NB II)
Monor (NB III)–BFC Siófok (NB II)
CSO-KI Sport (Pest I.)–Hódmezővásárhelyi FC (NB III)
Soroksár (NB II)–ETO FC Győr (NB II)
ASR Gázgyár (BLSZ I.)–Kaposvári Rákóczi FC (NB II)

A párharcok egy meccsen dőlnek el, a 7. fordulót október 27. és 29. között rendezik.

A TERVEZETT MENETREND
Október 27., 28., 29.: 7. forduló
Január 27.: 8. forduló
Február 10.: nyolcaddöntő
Március 3.: negyeddöntő
Április 21: elődöntő
Május 19., Puskás Aréna: döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik