MK: bergamói középpályást „másolt” a Honvéd kapitánya

Vágólapra másolva!
2019.05.27. 10:05
null
Djordje Kamber (balra) a harmadik MK-döntőjét veszítette el (Fotó: Tumbász Hédi)
A minap az Olasz Kupa-döntő kapcsán számoltunk be Josip Ilicic nem túl szerencsés sorozatáról, az Atalanta középpályása harmadik csapatával a harmadik kupadöntőjét bukta el Olaszországban. A szombati Magyar Kupa-döntő elvesztésével a Honvéd csapatkapitányának, Djordje Kambernek Magyarországon lett hasonló pechsorozata.

 

A 35 esztendős Kamber 2010-ben a ZTE, 2013-ban a Győri ETO játékosaként veszített el egy Magyar Kupa-finálét. Mindkétszer a DVSC nyerte a kupát (3–2, 2–1).

AMol Vidi FC-től elszenvedett szombati 2–1-es vereség háromból a harmadik elbukott MK-döntője volt a bosnyák futballistának.

Ha már a számoknál tartunk: a fehérvári Huszti Szabolcs tizennégy évvel a legutóbbi, 2005-ös kupadöntője után szerepelt idehaza fináléban, akkor a Sopron meglepetésre 5–1-re legyőzte a Husztit soraiban tudó Ferencvárost.

Juhász Roland legutóbb az 1999–2000-es idényben, még az MTK ifjú tehetségeként nyert MK-t. A két győzelme között 19 év telt el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik