Mezőkövesd: a macedón élvonalból igazoltak – hivatalos

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.22. 15:07
null
Marin Jurina a Mezőkövesd új igazolása (Fotó: www.nzs.si)
A horvát és bosnyák állampolgársággal is rendelkező Marin Jurina a Mezőkövesdben folytatja pályafutását – jelentette be a borsodi klub. A 26 éves labdarúgó az északmacedón élvonalból, az FK Skupitól érkezik Kövesdre.

 

A Mezőkövesd szakmai igazgatója, Tóth László már hetekkel korábban jelezte, legalább egy támadót még igazolni akarnak Mezőkövesden. A tárgyalássorozat most ért véget, így a mezokovesdzsory.hu hivatalosan is megerősítette, az ősszel Észak-Macedóniában, az FK Skupiban (albánul KF Shkupi) futballozó, és 16 bajnokin nyolc gólt, valamint egy gólpasszt elérő Jurina sárga-kékbe öltözik.

Jurina bejelentésével az utolsó akadály is elhárult Molnár Gábor Miskolcra szerződése elől. Mint beszámoltunk róla,a Mezőkövesd 25 esztendős, utánpótlás-válogatott labdarúgóját már csak a hivatalos bejelentés választja el attól, hogy a DVTK játékosa legyen.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Guzmics Richárd (Slovan Bratislava – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Marin Jurina (bosnyák-horvát, Shkupi – északmacedón)
Kölcsönbe érkezők: Dino Besirovic
(bosnyák, Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők:
Novák Csanád (Haladás)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Óvári Zsolt (DVTK, próbajáték), Ternován Patrik (DVTK, próbajáték)
Távozók: Bertus Lajos (Paks), Dombó Dávid (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Sajbán Miklós (Budaörs),
Molnár Gábor (DVTK)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Arcjom Kancavi (fehérorosz, Dnyapro Mahiljov – Fehéroroszország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Novák Csanád, Sajbán Máté (DVSC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik