Mezőkövesd: a következő idényben is Pintér Attila irányít

Vágólapra másolva!
2021.05.18. 21:43
null
Pintér Attila marad a Mezőkövesd edzője (Fotó: Földi Imre)
A következő idényben is Pintér Attila irányítja az NB I-es idényt a nyolcadik helyen záró Mezőkövesd Zsóry FC-t. A Kuttor Attilát váltó korábbi szövetségi kapitány 2020 novembere óta vezeti az együttest.

„Vezetőedzőnk szerződése még két évig érvényben volt, de a záradéka szerint minden évben, az idény után meg kell állapodnunk a folytatásról – mondta Tállai András, a mezőkövesdieket működtető gazdasági társaság elnöke. –  Ennek jegyében leültünk és úgy döntöttünk, hogy a soron következő idényben is együtt dolgozunk. A nyáron elsősorban magyar játékosokat kívánunk szerződtetni. A Pintér Attilával folytatott megbeszélés során konkrét nevek és elképzelések is elhangzottak. Ezeket támogatom, miként azt is, hogy a hazai futballistákra és ne a légiósokra építsük a jövőnket. Most az a legfontosabb, hogy a kapusposztra igazoljunk, hiszen Szappanos Péternek lejárt a szerződése, ő biztosan távozik. Egyébként minden csapatrészünket meg akarjuk erősíteni, és egyetlen célunk lesz a következő idényben: a bennmaradás kiharcolása.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Jagodics Márk (Budafoki MTE)?, Kotula Máté (Szolnoki MÁV FC)?, Torvund Alexander (Szentlőrinc), Varjas Zoltán (BFC Siófok)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Guzmics Richárd(áprilisban szerződést bontottak vele), Szappanos Péter (lejár a szerződése, Bp. Honvéd?)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik