Magyar kapusgólok, fejjel és lábbal, Ilkutól Hegedüsig – sztorikkal, videókkal

PÓSFAI GYULAPÓSFAI GYULA
Vágólapra másolva!
2020.05.21. 15:10
null
Szűcs Lajos hibázott a Basel ellen
Igazi kuriózuma a labdarúgó NB I jelenlegi idényének Hegedüs Lajosnak a Diósgyőr ellen fejelt egyenlítő gólja. A felcsúti hálóőr teljesítménye nem példa nélküli, hiszen a múltban Ilku Istvántól Bicskei Bertalanon át Szűcs Lajosig több kapus is feliratkozott a góllövők közé – ők azonban büntetőből találtak be. A tizenegyesek értékesítésében hazai rekordernek számító Szieben László viszont abban is kitűnik a többiek közül, hogy – Hegedüshöz hasonlóan – akciógól is fűződik a nevéhez.

Ha a tizenegyesek kapcsán különlegességekre voltunk kíváncsiak a hazai futballban, Hegedüs Lajos neve már korábban is szóba került, A felcsútiak kapuvédője tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a 2018–2019-es idényben nyolc büntetőből ötöt kivédett, ami a topligákban védő kapusoknál is jobb teljesítmény volt. A Transfermarkt kimutatása szerint Hegedüs egész pályafutása során a tizenegyesek 20 százalékát hárította, ami szintén irigylésre méltó mutató.

Az idei szezonban a – korábban hosszú éveken át az MTK-ban védő – 32 éves kapus másik oldalát is megismerhettük. Csapata, a Puskás Akadémia a 19. fordulóban hazai pályán vesztésre állt a Diósgyőr ellen, ráadásul emberhátrányban játszott. Amikor a felcsútiak a 91. percben szöglethez jutottak, Hegedüs gondolt egyet, és előremerészkedett. Mivel a DVTK védői közül senki sem figyelt rá, a kapufáról kipattant labdát közelről fejelte a hálóba – megmentve ezzel a Puskást a vereségtől.

Hegedüs találata csak annyiban különleges a hazai labdarúgás történetében, hogy fejjel érte, nem pedig lábbal. Miután ugyanis utánanéztünk, kiderült: a második világháború óta több mint fél tucat olyan kapus volt az NB I-ben, aki fel tudott iratkozni a gólszerzők közé.

Az 1956 és 63 között tízszeres válogatott, dorogi Ilku István elsősorban ragyogó és emlékezetes védéseiről volt híres, no meg arról, hogy Puskás Ferenc a legkedvesebb csapattársaként emlegette. Ilku hat évtizeddel ezelőtt, 1960. július 31-én egy alkalommal a gólszerzők közé is feliratkozott, amikor a bajnoki nyitányon tizenegyesből lőtt gólt a Ferencvárosnak.

Több esetben akkor fordult elő, hogy a kapu védésére szerződött játékos végezze el a büntetőt, amikor már nem volt igazán tétje annak, hogy gól lesz-e belőle. Például a ferencvárosi Gulyás Géza esetében, aki 1971-ben, a bajnokság utolsó fordulójában a népstadionbeli búcsúmérkőzésén a 88. percben állt be a Dunaújváros ellen, majd a 90. percben 11-esből szerezte meg pályafutása egyetlen gólját és állította be a 2–0-s végeredményt.

Persze akadtak ellenpéldák is. Alig több mint egy esztendővel később, 1972 őszén az egyszeres válogatott – később szövetségi kapitány – Bicskei Bertalan, a Bp. Honvéd játékosaként Pécsett téthelyzetben állt a 11-es pontra leállított labda mögé, és csapata az ő büntetőjével harcolta ki a döntetlent. Ettől olyan kedvet kapott, hogy két héttel később, az MTK ellen is elvállalta a tizenegyest, ám ezúttal a kék-fehérek kapusa, Hajdú József túljárt az eszén és hárította Bicskei lövését. A Képes Sport tudósítása szerint a játékosértekezleten Brünyi Béla, az MTK tartalékkapusa súgta meg Hajdúnak, hogy ha a Honvéd büntetőhöz jut, azt nem Kocsis Lajos, hanem Bicskei fogja rúgni, mégpedig a jobb oldalra. Így is történt, az MTK pedig kapusa bravúrjának köszönhetően gól nélküli döntetlennel távozott Kispestről.

A legtöbb magyar kapus neve mellett csak egy találat szerepel gólszerzőként, de azért vannak kivételek. Az egyikük Szűcs Lajos, aki azzal tűnik ki a többiek közül, hogy öt, büntetőből elért gólját két klub színeiben érte el. Az elsőt 1997 áprilisában még újpestiként, amikor a Csepel ellen 5–1-es vezetésnél a közönség követelésére végezte el a tizenegyest. Mivel eredetileg nem Szűcs volt kijelölve, ezért csapattársa, Véber György közvetlenül a meccs után úgy nyilatkozott, hogy „fegyelmezetlenségéért" büntetés vár a kapusra.

Évekkel később Szűcs – immár fradistaként – további négy büntetőt értékesített, általában akkor rúgatták vele a „tizit", amikor már több góllal vezettek a zöld-fehérek. A Sopron ellen 2004 októberében az Üllői úton azonban László Csaba vezetőedző 2–1-nél azért bízta rá a büntetőt, hogy kijavíthassa korábbi hibáját, mivel előtte egy 40 méteres szabadrúgásból kapott gólt...

Alig két hónappal később, az UEFA-kupa csoportkörében az FC Basel ellen Szűcs magyar kapusként a legkiélezettebb szituációban kapott lehetőséget a tizenegyes elvégezésére. Pár perccel a lefújás előtt ugyanis 2–1-re vezettek a svájciak, és mivel az első félidőben Huszti Szabolcs már elhibázott egy büntetőt – igaz, a kipattanóból végül mégis gól lett –, a mezőnyjátékosok közül senki sem merte elvállalni. Szűcs azonban igen, de ezúttal mellé lőtte, így a Basel nyert, a kapuvédőt pedig bűnbaknak kiállították ki, és több gól már nem fűződött a nevéhez.

Öt gólt jegyez kapusként Jova Levente is, aki 2019 őszén az NB II-es Nyíregyháza játékosaként egy fél idény alatt érte el ezt a teljesítményt. Az egész úgy indult, hogy az Ajka elleni idegenbeli meccs elején Papp Máté csúnyán fölé rúgta a büntetőt, ezért a második félidő hajrájában már Jova állhatott a 11-es pontra letett labda mögé. A nekifutásnál kifejezetten bizonytalannak tűnt, de aztán kiderült, ez csak egy taktika a részéről, amely a kapus megtévesztését szolgálja. Berúgta, ezzel a góllal nyert a Szpari, Jova pedig a szezonban további négy alkalommal ismételhetett, és egyszer sem hibázott..

A kapusgólok hazai csúcstartója az egykor a Csepel hálóját őrző Szieben László, aki összesen 17-szer talált be az ellenfeleknek, ebből hatszor az NB II-ben. Egy korábbi interjúban elmondta, büntetőlövői karrierje akkor kezdődött, amikor a nyolcvanas évek végén egy szezonra bevezették azt a szabályt, hogy döntetlen esetén a meccsek végén tizenegyespárbajjal kell eldönteni a győzelmet. Ekkor kezdte el gyakorolni a büntetőket, és mivel jól ment neki, ezért egy idő után az edző őt bízta meg a tizenegyesek elvégzésével. Az egykori ligaelnök arra büszke a leginkább, hogy egy alkalommal „akcióból” is betalált. 1993 májusában a Békéscsaba kapusa, Baji Tamás kivédte ugyan a lövését, ám a labda éppen Szieben elé pattant, aki másodszorra már nem hibázott.

Szűcs újpesti góljához hasonlóan az MTK kapusa, Babos Gábor is a közönség kívánságára rúgta a tizenegyest 2000 májusában. A Győri ETO ellen már 3–0-ra vezettek a kék-fehérek, így nagy kockázat már nem volt a dologban. Babos magabiztosan helyezett a hálóba, de amikor nem sokkal később meglepetésre újabb büntetőt kapott az MTK, hiába követelték újra őt a nézők, helyette Szamosi Tamás állt a labda mögé. A balhátvéd a másik oldalt vette célba, de a lövését Posza Zsolt hárította, így Babos megdicsőülve jött ki a történetből. Ő legalább berúgta…


Ahogy a rendszerváltás után egyre több légiós érkezett az NB I-be, számítani lehetett rá, hogy valamelyik itt védő külföldi kapus is előbb-utóbb feliratkozik a góllövők közé. Egyikük a román Daniel Tudor, a Videoton egykori kapuvédője volt, aki 2004 májusában a Haladás elleni 6–1-es gála alkalmával szintén tizenegyesből szerezte meg a fehérváriak hatodik gólját.

A kifutások nagymestere volt Vukasin Polekszics, a Debrecen korábbi kapusa – csak egy kicsit más értelemben, mint megszoktuk. A 38-szoros macedón válogatott 2009 májusában a Paks ellen gól nélküli állásnál alaposan meglepte a tizenegyes elvégzésére készülődő Rudolf Gergelyt. A kapujából előre rohanva hirtelen az ellenfél tizenhatosánál termett, és addig győzködte a csatárt, ameddig az át nem engedte neki a büntető végrehajtását. Polekszics szemtelenül, amolyan „panenkásan" emelte a labdát a kapu közepébe, egy másik alkalommal azonban nem járt sikerrel. 2009 szeptemberében a Kaposvár ellen 4–4-re állt a mérkőzés, amikor pár perccel a lefújás előtt büntetőhöz jutott a Loki. Polekszics ismét előadta nagy futását, mindenkit félrelökött, majd a lécet találta telibe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik