Lombard: A játékosokra nem haragszom - Zsivóczky

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.07. 08:28
Mint tegnap beszámoltunk róla, a labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard Pápa vezetői leváltották Zsivóczky Gyulát, az együttes vezetőedzőjét. A szakember elfogadta a tulajdonos döntését, még ha nem is értett vele egyet.

„Közös megegyezéssel bontottuk fel a szerződésemet – mondta Zsivóczky Gyula a Nemzeti Sportnak. – Bíró Péter tulajdonos úgy ítélte meg, hogy váltani kell a kispadon, a döntést elfogadtam, még akkor is, ha nem értettem vele egyet. Biztos vagyok benne, hogy a csapat az élvonalban marad. Az elmúlt hét-nyolc hónapból a pozitívumokat szeretném kiragadni, a klub története során először megvertük a Debrecent, két vállra fektettük az Európa-liga-induló Videotont, az errefelé presztízsmeccsnek számító, Haladás elleni találkozón is győztünk, sőt a Győrrel is döntetlent játszottuk. Igaz, közben voltak kínos vereségek is... Bíró Péter annak idején arra kért, tartsam bent a csapatot. Négy fordulóval a vége előtt öt ponttal vezetünk a Siófok előtt. A játékosokra nem haragszom, köszönöm a hozzáállásukat, most gyorsan rendet kell tenni a fejekben, és minden rendben lesz... A Lombard a következő szezonban is az NB I tagja lesz."

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik