Ligakupa: „Ilyen körülmények között is ikszet érdemeltünk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.18. 20:30
A labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjében a Videoton 3–2-re legyőzte a Debrecent idegenben. A találkozót követően Heffler Tibor, Joan Carrillo és Kondás Elemér állt a Sport Tv kamerája elé.

„Rendben van az arcom, nem is ez a probléma, hanem inkább az, hogy tizenegyest kaptunk belőle (Szakály Péter fejelte arcon a Videoton játékosát labdával, amiért a játékvezető büntetőt ítélt – a szerk.), bírói hiba volt, de nekünk nem ezzel kell foglalkozni, azt játszottuk, amit elterveztünk. Mindent megtettünk a győzelem érdekében, és még jól is játszottunk mellette, taktikailag is rendben voltunk, örülök ennek az eredménynek. Hiányzott már a játék, nincs lehetetlen, próbálom beverekedni magam a bajnoki kezdőbe, ezen leszek minden erőmmel” – nyilatkozta Heffler Tibor.„Rendben van az arcom, nem is ez a probléma, hanem inkább az, hogy tizenegyest kaptunk belőle (Szakály Péter fejelte arcon a Videoton játékosát labdával, amiért a játékvezető büntetőt ítélt – a szerk.), bírói hiba volt, de nekünk nem ezzel kell foglalkozni, azt játszottuk, amit elterveztünk. Mindent megtettünk a győzelem érdekében, és még jól is játszottunk mellette, taktikailag is rendben voltunk, örülök ennek az eredménynek. Hiányzott már a játék, nincs lehetetlen, próbálom beverekedni magam a bajnoki kezdőbe, ezen leszek minden erőmmel” – nyilatkozta Heffler Tibor.

„Nagyon nehéz találkozó volt, azok a mérkőzések mindig furának hatnak, amelyeken több tizenegyest is befújnak, szerencsére sikerült három gólt lőnünk. Elégedett vagyok a játékosok teljesítményével, nagyon jó csapatot sikerült idegenben legyőznünk, bőven voltak helyzetei ellenfelünknek is, nekünk is, ebből most mi jöttünk ki jobban, de a fiúknak nagyon kemény munkája van ebben” – értékelt a vendég Videoton vezetőedzője, Joan Carrillo a lefújást követően.

„Visszahoztuk a mérkőzést, nekünk óriási helyzeteink voltak, ők csináltak három tizenegyest. Nagyon szép második gólt szereztünk, kijátszottuk őket teljesen. A játékvezetőkről ne is beszéljünk, mert nem lehet, a másik dolog az, hogy akadtak pontatlanságok a játékban, de a második félidőt végigtámadtuk, a helyzetkihasználásunkban voltak hiányosságok, ebben kell javulnunk. Az ikszet ilyen körülmények között is megérdemeltük volna. Balogh Norbi jól futballozott, Sósnak is voltak jó momentumai, kicsit hullámzott a teljesítménye, ügyesek voltak mind a ketten” – mondta el a véleményét Kondás Elemér, a Debrecen vezetőedzője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik