Lengyel nem tudta, hogy Szűcs Lajosék szavaznak róla

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2015.04.23. 07:55
Mint ismeretes, az NB I-ben 15. helyen álló Lombard vezetőedzője, Lengyel Ferenc az Újpest elleni 4–0-s vereséget követően nyíltan beszélt a klub anyagi gondjairól, ami után kedden menesztették. Később kiderült, a játékosok már korábban szavaztak a sorsáról... A szakember a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt a történtekről. 

– Ha tudta volna, hogy menesztik, mert az Újpesttől elszenvedett négy nullás vereséget követően a Lombard FC-nél meglévő pénzügyi gondokról beszélt, valamint arról, hogy az anyagi problémák hatással vannak a csapat szereplésére, akkor is így nyilatkozik?
– Mindig is lojális voltam a munkaadómhoz, elhiheti, az Újpesten tett nyilatkozatom sem a Lombard FC ellen szólt – mondta Lengyel Ferenc, a Lombard volt vezetőedzője, akivel a pápai klub kedden bontott szerződést. – Csupán arról beszéltem, amit már mindenki tudott, az meg sem fordult a fejemben, hogy szavaim ilyen következményekkel járnak. – Ha tudta volna, hogy menesztik, mert az Újpesttől elszenvedett négy nullás vereséget követően a Lombard FC-nél meglévő pénzügyi gondokról beszélt, valamint arról, hogy az anyagi problémák hatással vannak a csapat szereplésére, akkor is így nyilatkozik?
– Mindig is lojális voltam a munkaadómhoz, elhiheti, az Újpesten tett nyilatkozatom sem a Lombard FC ellen szólt – mondta Lengyel Ferenc, a Lombard volt vezetőedzője, akivel a pápai klub kedden bontott szerződést. – Csupán arról beszéltem, amit már mindenki tudott, az meg sem fordult a fejemben, hogy szavaim ilyen következményekkel járnak.

A Nemzeti Sport keddi számában Szűcs Lajos csapatkapitány arról beszélt, hogy még az MTK elleni mérkőzést követően az egyik játékostársával együtt az edzői szobában járt, és ott azt kérte tőlük, tudakolják meg az öltözőben, a labdarúgók akarnak-e a vezetőedzővel együtt dolgozni. A közvélemény-kutatás lesújtó eredménnyel zárult: huszonöt futballistából huszonegy nemmel szavazott.
– Ez óriási csúsztatás! Az MTK elleni meccset követően valóban behívattam magamhoz Szűcs Lajost és még egy labdarúgót azzal az indokkal, hogy fontos mérkőzések előtt állunk, mondják el, mit éreznek gondnak, miben tudunk mi, edzők segíteni az előrelépés érdekében. Ezt követte egy monológ, és abból az derült ki, tulajdonképpen minden rossz, amit addig a szakmai stáb csinált. Közöltem, ennyi erővel le is mondhatnánk, majd egyórai beszélgetést követően úgy váltunk el egymástól, hogy próbálunk az edzések felépítésén változtatni. Többek között kevesebb taktikai gyakorlás lesz, jobban figyelünk a frissítésre, de a játékosok is megbeszélik az öltözőben, miben tudnak változni.

– Hogy lett ebből bizalmi szavazás a vezetőedző személyét illetően.
– Ezt mindenkinek a fantáziájára bízom. Minden öltözőben vannak hangadók. Egy fiatal játékos vagy éppen az a labdarúgó, akit esetleg én igazoltam a klubhoz, aligha kezdeményez hasonlót. Azt tudom, hogy játékoskoromban voltam csapatkapitány, játszottam sikeres és kevesebb eredményt elérő edzők keze alatt is, de odáig egyszer sem jutottunk el, hogy szavazzunk a szakvezető személyéről. Még február végén ugyanaz a két labdarúgó, aki most nálam járt az öltözőben, hasonló témakörben beszélt a tulajdonossal, aki ezt elmondta nekem, és teljes mellszélességgel kiállt mellettem.

HOGY MI A VÉLEMÉNYE LENGYEL FERENCNEK A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYÉRŐL, HOGY LÁTJA A LOMBARD BENNMARADÁSI ESÉLYEIT? EZEKRE A KÉRDÉSEKRE IS VÁLASZOL A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN!

 

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek