Labdarúgás: „Ez az esemény is a magyar futball javát szolgálta”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.18. 13:39
Hétfő délelőtt sajtótájékoztató keretén belül mutatták be a „101 futball és futsal gyakorlat” című könyvet.

Vasárnap hosszabb cikkben foglalkoztunk azzal, hogyan segíthetne a futsal a magyar labdarúgáson. Már abban az írásunkban is jeleztük, hogy hétfőn mutatják be a 101 futball és futsal gyakorlat című könyv, melynek négy szerzője Kis János, Krizán Sándor futsalszakember, illetve Vincze István és Kovács Kálmán korábbi válogatott labdarúgó.Vasárnap hosszabb cikkben foglalkoztunk azzal, hogyan segíthetne a futsal a magyar labdarúgáson. Már abban az írásunkban is jeleztük, hogy hétfőn mutatják be a 101 futball és futsal gyakorlat című könyv, melynek négy szerzője Kis János, Krizán Sándor futsalszakember, illetve Vincze István és Kovács Kálmán korábbi válogatott labdarúgó.

A Groupama Arénában megrendezett eseményt Horti Gábor vezette fel, a sajtótájékoztató során elhangzott, hogy a futsalban és a labdarúgásban dolgozó szakemberek közös munkája a magyar futball javát szolgálják – ahogy ez az esemény is.

A nagy érdeklődésre jellemző, hogy a könyvbemutatón a már említett válogatott labdarúgókon kívül megjelent Détári Lajos, Kozma István, Keller József és Zsivóczky Gyula is. A könyvet hamarosan boltokban is árusítják, kereskedelmi forgalomba még nem került, addig a vásárlással kapcsolatban Krizán Sándornál lehet érdeklődni a +36-30-903-2043-as telefonszámon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik