Kisvárda: 27 éves brazil csatárt szerződtettek – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.11. 23:49
null
Fernando Vianát (jobbra) Révész Attila sportigazgató mutatta be (Fotó: kisvardafc.hu)
Az el-gurdakai (hurghadai) edzőtáborban írta alá szerződését a Kisvárda labdarúgócsapatához a 27 éves brazil csatár, Fernando Viana – erről a klub hivatalos honlapja számolt be szombaton.

 

„Brazil játékossal kötött szerződést klubunk: Fernando Viana Jardim Silva a hurghadai (el-gurdakai – a szerk.) edzőtábor helyszínén írta alá a Kisvárda Master Goodhoz, azok után, hogy három napja csatlakozott új csapattársaihoz, és a pénteki edzőmérkőzésen mintegy húsz percet már a pályán is töltött” – írja a kisvardafc.hu, de a hír arról nem szól, mennyi időre kötelezte el magát a támadó.

A 27 éves csatár legutóbb a bolgár Botev Plovdiv játékosa volt, 2019 augusztusában Dél-Koreából szerződött Bulgáriába, ahol 14 bajnokin négy gólt szerzett. Plovdivban már 2017-ben is futballozott, a bolgár klub volt az első külföldi csapata, később játszott az Arab Emírségekben, majd onnan ment Dél-Koreába. Pályafutása legjobb idénye a 2017–2018-as volt, amikor a bolgár első osztályban 18 mérkőzésen kilencszer volt eredményes.

A transfermarkt.de a piaci értékét 700 ezer euróra taksálja.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők:
Fernando Viana (brazil, Botev Plovdiv Bulgária), Jelena Richárd (Kozármisleny FC), Nemanja Obradovics (szerb, FK Szpartak Szubotica – Szabadka, Szerbia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dombó Dávid (Mezőkövesd), Novothny Soma (Újpest FC, legutóbb kölcsönben Puszan IPark – Dél-Korea)
Távozók: Anderson Pico (Anderson da Silveira Ribeiro, brazil),Felipe(Luiz Felipe Ventura dos Santos, brazil, visszavonul), Hugo Seco (Hugo André Rodrigues Seco, portugál, SC Farense – Portugália, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Gheorghe Grozav (román)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik