Képek: a Fradi ellen debütál az Újpest harmadik számú meze

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.08.30. 16:40
null
Íme, az új felső (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest bemutatta a harmadik számú szerelését. A hajszálcsíkos mez a Ferencváros elleni vasárnapi derbin debütál – olvasható a klub honlapján.

A fehér alapon végigfutó lila hajszálcsíkok elegáns, letisztult stílusa a múltbéli mezeket idézik, egy újszerű, modern köntösben – írják. Ezt a szerelést az idén 100 éves Szusza Ferenc Stadion és az Újpest-legendák tiszteletére viselik majd a játékosok.

Akárcsak a második számúnál, a klub most is három játékost kért fel arra, hogy bemutassa a mezt.

„Csapatkapitányaink lila-fehérben mutatkoztak be a felnőtt labdarúgásban és nevük lassan összeforr csapatunk történelmével. Simon Krisztián, Csongvai Áron és Kiss Fanni nemcsak a stadionban, de a kerület ikonikus pontján is büszkén feszített az új felsőnkben, amit első bevetésén a derbi napján láthattok, a Szusza Ferenc Stadionban” – áll az ujpestfc.hu-n. Hozzáteszik, hogy a mez – amely elő is rendelhető – vasárnaptól lesz elérhető a szurkolók számára a hivatalos boltban.


NB I
6. FORDULÓ
KEDD
17.45:
Puskás Akadémia FC–Mezőkövesd Zsóry FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.00: Zalaegerszegi TE FC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
SZERDA

17.00: Paksi FC–Kisvárda Master Good (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Mol Fehérvár FC–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.30: Vasas FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
CSÜTÖRTÖK

19.00: Budapest Honvéd–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

7. FORDULÓ
PÉNTEK
20.00:
Mezőkövesd Zsóry FC–Zalaegerszeg (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
SZOMBAT

14.00: Kecskeméti TE–Paksi FC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
16.15: Vasas FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
18.15: Debreceni VSC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
VASÁRNAP

14.45: Kisvárda Master Good–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
17.30: Újpest FC–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 5 3 2 13–7 +6 11
2. Ferencvárosi TC 3 3 8–1 +7 9
3. Kecskeméti TE 5 2 3 6–3 +3 9
4. Paksi FC 4 2 2 10–7 +3 8
5. Puskás Akadémia 5 1 3 1 5–4 +1 6
6. Mezőkövesd 5 1 2 2 8–9 –1 5
7. Zalaegerszegi TE 4 1 1 2 4–7 –3 4
8. Budapest Honvéd 5 1 1 3 6–12 –6 4
9. Vasas FC 5 4 1 5–6 –1 4
10. Debreceni VSC 5 4 1 7–9 –2 4
11. Mol Fehérvár 4 1 3 5–9 –4 3
12. Újpest FC 4 2 2 4–7 –3 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik