Játékossors: Dibusz Dénes szerint elérhető a világbajnoki szereplés

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.22. 14:17
null
Dibusz Dénes látja maga előtt a következő kihívásokat (Fotó: Szabó Miklós)
Dibusz Dénes a válogatott és a Ferencváros sikereinek is részese volt 2020-ban. A kapus a Magyar Nemzetnek adott interjúban arról beszélt, úgy érzi, 30 éves korára mindent elért, amiről magyar labdarúgó csak álmodhat, de továbbra sincs gondja a motivációval, a világbajnoki szereplés kivívása óriási cél.

Dibusz Dénes csak ősszel 28 mérkőzésen védett (a Ferencvárosban és a válogatottban összesen), a teljes 2020-as esztendőt tekintve 43 mérkőzésnyi időt, 3870 percet töltött a pályán, amivel Gulácsi Péterrel holtversenyben bekerült a világ 100 legfoglalkoztatottabb kapusa közé ebben a naptári évben – a Sporttudományok Nemzetközi Központjának (CIES) kimutatása szerint.

„Sűrűbb volt, mint azt elmúlt években bármikor, bár tavaly az Európa-liga-szereplés alkalmával már belekóstolhattunk ebbe, csak most még rövidebb idő alatt kellett legalább annyi mérkőzést játszani. Mentálisan talán még fárasztóbb volt, mint fizikailag, egyszerűen nem volt idő sem a sikereket, sem a kudarcokat megélni, feldolgozni, mert máris jött a következő feladat” – nyilatkozta Dibusz Dénes aMagyar Nemzetnekadott interjúban, és beszélt az ősz csúcspontjairól és hiányérzetéről is.

„A selejtezőben a Celtic és a Dinamo Zagreb elleni bravúros továbbjutás mindenképpen kiemelendő. A Celtic kiverése, ráadásul Glasgow-ban, túlzás nélkül hatalmas fegyvertény, a zágrábiakkal szemben pedig leszűrhettük, egy év alatt mennyit fejlődtünk. A selejtezőbeli menetelést a Molde elleni hazai mérkőzés teljesítette be, amely nekem azért is jelent sokat, mert a végén fontos védéssel járultam hozzá a csoportkörbe jutáshoz. Mélypont? Kudarcot semmi esetre sem említenék, inkább csak némi hiányérzetet, hogy itthon nem tudtunk éles meccset játszani a Juventusszal és a Barcelonával sem, ott tapasztaltuk meg igazán, milyen magasabb színvonallal szembesülni.”

Az idei sikerek ellenére nem veszítette el a motivációját, egymás után sorolta a következő időszak céljait, kihívásait.

„Az igaz, hogy Magyarországon játszó labdarúgóként a legtöbbet kihoztuk ebből az őszből, amit reálisan ki lehet hozni. Legközelebb a Nemzetek Ligájában már az elitben szerepelhetünk, a legerősebb válogatottak ellen, ami komoly kihívás, és bár ez tényleg már-már az álom kategóriája, de a selejtezők vagy akár a pótselejtezők során azért a világbajnoki szereplést is elérhetjük. Ez kellően nagy cél. S persze a Fradival is jó lenne jövőre újra elérni a Bajnokok Ligája csoportkörét.”

A teljes interjút, melyben a téli szabadságáról, illetve a hosszabb távú jövőjéről is beszél, itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik