Izraelből jött ajánlat a Győr kulcsemberéért

Vágólapra másolva!
2013.06.13. 13:28
A Győri ETO egyszeres bosnyák válogatott középpályása, Djordje Kamber egy bosnyák internetes oldalnak adott interjúban beszélt a szezonjáról, s kitért a magyar bajnokra váró BL-selejtezőre is. Elmondta, egy izraeli klub ajánlatot tett érte, de 2015-ig szerződés köti a Győrhöz, és a vezetők nem engedték el.

Djordje Kamber (labdával) az új szezont is Győrben kezdi (Fotó: Havran Zoltán)
Djordje Kamber (labdával) az új szezont is Győrben kezdi (Fotó: Havran Zoltán)
Djordje Kamber (labdával) az új szezont is Győrben kezdi (Fotó: Havran Zoltán)
Djordje Kamber (labdával) az új szezont is Győrben kezdi (Fotó: Havran Zoltán)
Djordje Kamber (labdával) az új szezont is Győrben kezdi (Fotó: Havran Zoltán)

 

A jelenleg Törökországban nyaraló Djordje Kamber a klix.ba bosnyák internetes oldalnak adott interjúban részletesen beszélt Magyarországi pályafutásáról. A védekező középpályás elmondta, tavaly már az is felvetődött, hogy négy év után elhagyja Magyarországot (2008-ban szerződött az NB I-be, a DVTK-hoz, majd futballozott Zalaegerszegen is), amikor 2012-ben végül Győrben kötött ki.

„Minden jóra fordult, hiszen, mint kiderült, a következő szezon bajnokához igazoltam. Harminc év várakozás után sikerült újra bajnoki címet nyernünk, nagy örömet szereztünk ezzel a városnak, és indulhatunk a Bajnokok Ligája selejtezőjében is – fogalmazott az ETO-val nyert bajnoki cím kapcsán a szerb-bosnyák kettős állampolgárságú, egyszeres bosnyák válogatott. – A célunk előzetesen a második vagy a harmadik hely megszerzése volt, de a szezon előrehaladtával már reális esély mutatkozott a végső győzelemre is. A saját teljesítményemmel elégedett vagyok, végigjátszhattam az idényt, és nyolc gólt szereztem."

„A Bajnokok Ligája selejtezőkörében még nem vagyunk érdekeltek, de az a célunk, hogy az összes selejtezős akadályt sikerrel vegyük, ehhez azonban szerencsére is szükségünk lesz a sorsolásnál. Leginkább skandináv csapatokkal szeretnék játszani, a volt jugoszláv tagállamok csapatait viszont jó lenne elkerülni" – fogalmazott a BL-selejtező kapcsán a középpályás.

Kamber ezen túl gratulált volt csapata, a Zeljeznicar újabb bosnyák bajnoki címéhez, és sok sikert kívánt az együttesnek a BL-selejtező sorsolásához, valamint gratulált a bosnyák válogatott vb-selejtezős szerepléséhez is (mint ismeretes, a csapat első helyen áll csoportjában). A 29 éves futballista a szintén Magyarországon játszó, bosnyák válogatott Muhamed Besicre is kitért. Megjegyezte, a Ferencváros játékosa kimondottan jó szezont produkált az NB I-ben, csapata egyik legjobbja volt.

Kamber saját jövőjével kapcsolatban elmondta, 2015-ig szerződés köti az ETO-hoz, és bár klubja kapott érte ajánlatot Izraelből, nem engedték el, így marad Győrben, ahol – az interjú alapján – jól érzi magát, és már nagyon várja a BL-selejtezőket.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők:Kiss Máté (Siófok, kölcsönből vissza), Nacsa Péter (Lombard Pápa, kölcsönből vissza?),Simon András (Haladás, kölcsönből vissza?), Zámbó Bence (Kaposvári Rákóczi, kölcsönből vissza?), Windecker József (Siófok, kölcsönből vissza),
Távozik/távozhat:Jarmo Ahjupera (észt, Újpest FC), Rati Alekszidze (grúz, ?) Molnár Péter (szlovákiai, ?), Marek Strestík (cseh, kölcsönbe fél évre, ?)
Kiszemeltek:Adamo Coulibaly (francia, DVSC-Teva), Rafael Burgos (salvadori, Alianza FC – Ausztria, legutóbb KTE-Phoenix Mecano), Patrick Bürger (osztrák, Mattersburg – Ausztria) Zlatko Dedic (szlovén, Bochum – Németország),Lázok János (Paks), Lencse László (Videoton), Leandro de Almeida (szabadon igazolható, legutóbb Omonia Nicosia – ciprusi), Anej Lovrecic (szlovén, Olimpija Ljubljana – Szlovénia), Leandro Martínez (argentin-olasz, Bp. Honvéd)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik