Huszti Szabolcsban nincs harag, hisz a visszatérésben

– Nem zavarom?
– Dehogy, ráérek, bár az is igaz, hogy sűrűn jönnek a látogatók, ezek szerint sokan szeretnek – mondta nevetve Huszti Szabolcs. A Mol Fehérvár 36 éves, korábbi 51-szeres válogatott játékosa szombaton, az Újpest elleni bajnokin (0–2) sérült meg, hétfőn pedig Abkarovits Géza megoperálta. – Sajnos elszakadt a keresztszalagom, túl vagyok a műtéten, szerdán el is kezdem a térdem hajlítását.

– Máris?
– Nem akartam egy napot sem késlekedni. Két nappal az operációt követően elkezdhetem a rehabilitációs munkát, természetesen szakemberek irányítása mellett: Barta Gáborral, a Mol Fehérvár vezető fizioterapeutájával már megbeszéltük, mit kell tennem, hogy minél előbb visszatérhessek a pályára.

– Akivel eddig beszéltem, mind azt mondta, bár a sérülés súlyos, nyoma sincs önben a kétségbeesésnek, derűlátón, pozitívan áll a lehangoló helyzethez.
– Hiszek a visszatérésben. Tudom, mit kell tennem.

– No igen, van gyakorlata a műtétek utáni rehabilitációban.
– Sajnos igen. Két és fél éve, amikor Kínában megsérültem, a porcot is vissza kellett varrni, az bonyolultabb eljárás volt, sokan azt mondták, hogy vége a karrieremnek, mégis újra futballozhattam, és azt hiszem, nem is ment rosszul. Annak például örültem, hogy a legutóbbi idényben én adtam a legtöbb gólpasszt a klubomban, ott lehettem az Európa-ligában. Én, másokkal ellentétben akkor is hittem a visszatérésben, most is hiszek benne.

– Mit kell tennie?
– Azt már tapasztalatból tudom, hogy sok munka vár rám. De ez nem zavar. Szeretek futballozni, nemrégiben szerződést hosszabbítottunk a Vidivel, mert én is úgy éreztem, hasznára vagyok még a csapatnak, és ezek szerint a klub is így látta – most várni kell a következő mérkőzésemre, a jelek szerint fél évet.

– Amikor a földre került, ahogy a lábát fogta, a mezébe temette az arcát, az lehetett a nézők érzése, ön már tudja, hogy nagy a baj.
– Ennyi idősen az ember már ismeri a testét, tudja, hogy melyik fájdalom mit jelent. Nem szoktam fetrengeni, ha nincs bajom, itt is éreztem, hogy több ez mint egyszerű húzódás, de reméltem, hogy annyira nem nagy a baj. De legbelül éreztem, hogy ez sajnos szakadás.

– Feczesin Róbert nyilatkozott lapunknak, ő is jobbulást kívánt.
– Beszéltem vele, tudom, hogy nem akart sérülést okozni, megrúgni sem, szerencsétlen mozdulat volt, hogy ráesett a lábamra. Ez, akármennyire súlyosak is a következmények, benne van a futballban, egy hétköznapi taktikai fault volt – nyilván ha páros lábbal rád csúsznak, és úgy sérülsz meg, az más eset, de itt nem erről volt szó. Nincs bennem harag.

– A rehabilitációs munkában mi a legnehezebb? A fizikai része vagy a mentális? A lassú haladás, a monotonitás?
– Ez a munka nem monoton, mert mindennap érhetsz el sikereket. Újra ráállhatsz a lábadra, egyre jobban be tudod hajlítani, elkezdhetsz biciklizni, aztán az első kocogás, és lépcsőfokonként előre, egyre gyorsabban, egyre intenzívebben terhelheti magát az ember. Ha következetesen elvégzi a feladatát, látja az eredményét. Szeretnék még futballozni, ehhez pedig most erre van szükségem. Tudom magamról, hogy lesz erőm és türelmem végigcsinálni.