Honvéd: N'Gog távozik, Litvániában folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.02.15. 10:49
null
David N'Gog másfél év után távozik Kispestről (Fotó: Tumbász Hédi)
Közös megegyezéssel szerződést bontott a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd és David N'Gog – olvasható a klub hivatalos honlapján.

A 30 éves játékos 2018 nyarán érkezett Budapestre, szerződése eredetileg 2020 nyaráig szólt volna. A francia támadó ebben az idényben csupán ötször lépett pályára az élvonalban, a Magyar Kupában egy találkozó jutott neki.

A rutinos támadó összesen 28 meccsen játszott az NB I-ben, fellépésein nyolc gólt szerzett, emellett öt assziszt a mérlege.

Az Európa-ligában négy selejtező-mérkőzésen szerepelt a 2019–2020-as kiírásban, a Zalgiris Vilniusnak betalált, most pedig a litván együtteshez írt alá, amely szombat délelőtt már be is jelentette az érkezését. A klub beszámolója szerint N'Gog csütörtökön érkezett meg a litván fővárosba, s hamarosan csatlakozik a csapathoz.



*TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Hidi Patrik (Irtis Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Ugrai Roland (Atromitosz – Görögország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Mayron George (Costa Rica-i, FC Midtjylland – Dánia, legutóbb kölcsönben Valerenga – Norvégia)
**Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
***Kiszemeltek: Nico Olsak (argentin-izraeli, Maccabi Netanya – Izrael)
****Távozók: Enisz Ben-Hatira (tunéziai-német, Karlsruher SC – Németország, szabadon igazolhatóként), Hegedűs Márk (Kazincbarcika, szabadon igazolhatóként), David N'Gog (francia, Zalgiris Vilnius – Litvánia, szabadon igazolhatóként), Tomori Zoltán (a Honvéd II-ből Újpest FC), Vadócz Krisztián (CA Penarol – Uruguay, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Lukács Dániel (Tiszakécske), Temesvári Attila (Tiszakécske), Tömösvári Bálint (kaposvári kölcsön után ETO FC Győr)
**Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Egerszegi Tamás (Paks, onnan Diósgyőr), Vladislav Kulacs (ukrán, Sahtar Doneck, onnan Vorszkla Poltava – mindkettő Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

*
Azok a játékosok nem szerepelnek a táblázatban, akik nem tagjai és nem is voltak tagjai az első keretnek.

**
A kölcsönjátékosokat, a kölcsönből visszatérőket csak abban az esetben tüntetjük fel, ha valóban csatlakoztak a szóban forgó klub első csapatához.

***
A kiszemeltek névsora többségében sajtóhírekből áll, ezekre a klubok nem reagálnak.

****
A távozó játékosok mellé akkor írunk klubot, ha már megvan az új csapatuk, ha nincs mellettük klub, akkor szabadon igazolhatók.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik