Haladás: Kuttor úgy készül, hogy ő irányít a Pápa ellen

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2015.04.22. 09:22
Kuttor Attila az Illés Akadémia-Haladás U21-es gárdáját hagyta ott a tizennegyedik helyen szerénykedő NB I-es csapat vezetéséért. A szombathelyi klub hétfőn az eddigi vezetőedzőt, Szentes Lázárt az eredménytelen szereplés miatt menesztette, hétfőn Jagodics Zoltán és Szekér István irányított, egy nappal később pedig már Kuttor Attila és két segítője dolgozott az együttessel.

– Jól meggondolta, hogy elvállalja a teljesen szétesett Haladás ideiglenes irányítását?
–Maradjunk annyiban, valóban nem ideális a csapat helyzete, de a mai futballban érdemes minden lehetőséget megragadni – mondta Kuttor Attila. – Jól meggondolta, hogy elvállalja a teljesen szétesett Haladás ideiglenes irányítását?
–Maradjunk annyiban, valóban nem ideális a csapat helyzete, de a mai futballban érdemes minden lehetőséget megragadni – mondta Kuttor Attila.

– A szombati, Pápa elleni létfontosságú összecsapáson mutatkozhat be.
– A vezetőség azt mondta, készüljek úgy, hogy a Lombard ellen én irányítom az együttest, aztán lehet, hogy változik a helyzet. Kedd reggel közölték, rám esett a választás, vagyis tartsam meg az edzést. Éltem az eséllyel.

– Milyen tekintetekkel találkozott a pályán?
– Azért dolgozom, hogy mentálisan helyrerázzuk a társaságot. Ez a csapat már bizonyította, hogy tud harcolni, küzdeni és nyerni, ezt kell újra elérnünk. Erre lesz szükség a Pápa ellen is. Ismerem a társaságot, az idősebbek közül Halmosi Péterrel még játszottam a válogatottban, míg több fiatallal együtt dolgoztam az utánpótlásban.

– Nem lapul a zsebében pro licences képesítés, de hatvan napig így is vezetheti a csapatot. Elképzelhetőnek tartja, hogy ha mondjuk nyernek a hét végén, a szezon végéig megmarad a posztján?
– Nehéz kérdés… Nyerjünk idegenben, egyelőre ez a legfontosabb.

– Már nem Lengyel Ferenc a Pápa edzője. Ez számíthat?
Engem csak az foglalkoztat, hogy rázzam gatyába a társaságot, és szerezzük meg a három pontot.

– Felforgatott kerettel?
Még jó néhány nap van hátra a meccsig, sérülések is nehezíthetik a munkát. Azt tudjuk, hogy egyik legjobbunk, a szélső Leandro Martínez még az eltiltását tölti, vagyis rá biztosan nem számíthatunk. Az játszik, aki megérdemli.

– Hétfőn, majd kedden is a csapattal tréningezhetett Fehér Zoltán és Iszlai Bence. Szentes Lázár nem megfelelő viselkedésük miatt mindkét futballistát kitette a keretből.
– Az még az előző edző döntése volt. Mindkét labdarúgóra számítok, nem foglalkozom a múlttal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik