Haladás: Crespo és Solari nemet mondott Artner ajánlatára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.07. 12:10
Artner Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás vezetőedzője a múlt héten UEFA pro licences edzőknek szóló továbbképzésen vett részt Svájcban. A szakember a szombathelyiek honlapján részletesen beszámolt élményeiről, s elmondta: még Hernán Crespót és Santiago Solarit is megpróbálta csapatához csábítani.

„Tizenegy edzőkollégám társaságában hétfő reggel repültünk el Nyonba. Az UEFA-csereprogram keretén belül olasz, spanyol és francia kollégákkal közösen vettünk részt a gyakorlati és elméleti képzésen, ahol a rendezvényt nem más, mint az UEFA elnöke, Michel Platini nyitotta meg. Nem akárkik ültek velünk egy padban! Az olaszok közül ott volt Fabio Cannavaro, Marco Materazzi, Filippo Inzaghi, Massimo Oddo, Fabio Grosso, aztán említhetném még a spanyol küldöttségből az argentin Hernán Crespót és Santiago Solarit, vagy a hispán Diego Tristánt és Miguel Angelót. Bár még most is azt csinálnak a labdával, amit csak akarnak, roppant szerények és közvetlenek. Sokat beszélgettünk velük, Solaritól és Crespótól meg is kérdeztem, hogy nincs-e kedvük véletlenül a Haladásba igazolni, de sajnálkozva közölték: már befejezték a labdarúgást... Az előadók között pedig olyan hírességeket találhattunk, mint az angol Ray Wilkins, a német Ottmar Hitzfeld vagy a román Ioan Lupescu" – mesélte Artner a haladas.hu-nak.

Az európai szövetség rendszeresen lehetőséget ad arra tagországai pro licences hallgatóinak, végzett pro licences trénereinek, hogy megismerjék más országok edzőképzését. Az elmúlt héten 12 magyar szakember utazott el a svájci Nyonba, az UEFA székhelyére. A delegációt Szalai László, az MLSZ Edzőképző Központjának igazgatója vezette, mellette négy szövetségi edző (Kenyeres Imre, Csábi József, Tuboly Frigyes, Pisont István), három klubedző (Kondás Elemér, Artner Tamás, Benczés Miklós) és három akadémiai szakember (Tamási Zsolt, Tajti József, Herczeg András), valamint Bozsik Péter volt szövetségi kapitány alkotta a küldöttséget.

„Az előadásokat a Bajnokok Ligája-sorsolásnak is helyet adó konferenciateremben tartották. A négy nap során edzéseket állítottunk össze, szituációs gyakorlatokon vettünk részt. Ilyen mélységű edzőképzés, mint a labdarúgásban, egyik sportágban sincs, az UEFA rengeteg pénzt fektet az oktatásba. Igyekeznek egységesíteni a képzést. Ez a pár nap is megerősített benne, hogy jó úton járunk a Haladásnál" – tette hozzá a szombathelyiek vezetőedzője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik