Győri ETO: Miriuta hat pontot szerezne a két mérkőzésen

Vágólapra másolva!
2015.04.04. 09:28
A Győri ETO labdarúgócsapatát irányító Miriuta László hat pontot akar szerezni a következő két bajnokijukon.

A Quaestor-botrány nagyon érzékenyen érintette a Győri ETO labdarúgócsapatát, Miriuta László azonban igyekszik csak a futballra koncentrálni, és tervei szerint a következő két fordulóban a Kecskemétet és a Nyíregyházát is legyőzik hazai pályán.

„A kialakult helyzet ellenére nem mondtunk le arról, hogy előrelépjünk a tabellán, ehhez a következő két hazai mérkőzésünkön itthon kell tartani a bajnoki pontokat – nyilatkozta Miriuta László az eto.hu-nak. – Számomra nagyon fontos, hogy látom a srácokon, rendesen elvégzik a rájuk bízott munkát, így szeretném, ha a Dunaújvárosban mutatott eredményes szereplést meg tudnánk ismételni. Egy csapat életében mindig fontosak a győzelmek, nekünk most ez duplán számít, hiszen ezek a sikerek adhatnak apró örömöt szurkolóinknak, illetve a klub dolgozóinak ahhoz, hogy a hétköznapokon is bizakodóbbak legyenek. Többször elmondtam, most sem gondolom másképp: nekünk csak a sport számít, mi megpróbálunk csak ezzel foglalkozni, remélem, a kilencven perc során ki tudunk zárni mindent, és mindenkinek sikerül csak a focira koncentrálni. Ellenfelünk jó passzban van, és a sikerélmény nyilván még stabilabbá tette őket, de képesek lehetünk arra, hogy feltörjük a védelmüket és megszerezzük a győzelmet.”

A klub honlapjának tájékoztatása szerint Giorgi Kvilitaia továbbra is sérült, de Lubos Kamenár már elkezdte az edzéseket derékbántalmai után. Rajtuk kívül mindenki hadra fogható a győri keretből.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik