Gyász: „A pályán nyújtott teljesítménye beszélt helyette” – így emlékeznek Fenyvesi Mátéra

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.17. 18:36
null
Korábbi sporttársai is megemlékeztek Fenyvesi Mátéról (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, 88 évesen elhunyt a Ferencváros legendás futballistája, az Eb-bronzérmes Fenyvesi Máté, akiről korábbi sporttársai is megemlékeztek.

 

„Végtelenül le vagyok sújtva, nagyszerű embert, legendás ferencvárosi labdarúgót veszítettünk el! A Fradi öregfiúkban rendszeresen játszhattam vele, csak jót tudok róla mondani. Minden szempontból megtestesítette a fradizmust, futballistaként egyértelműen világklasszis volt. Rengeteget lehetett tőle tanulni, játékosként és a civil életben is hihetetlen szerénység jellemezte” – beszélt Fenyvesi Mátéról Mucha József, a Ferencváros hatszoros válogatott középpályása.

Bálint László, a Ferencváros 76-szoros válogatott védője az első emlékét elevenítette fel Fenyvesiről.

„Az első emlékem Fenyvesi Mátéval kapcsolatban az, hogy amikor felkerültem a Ferencváros első keretéhez, eleinte a tartalékcsapatban játszottam, és többször is visszajátszott közénk. Nagyon segítőkész, végtelenül tisztességes ember volt, hihetetlen alázat jellemezte. Amíg futballozott, szinte semmit sem vesztett a gyorsaságából, ruganyosságából, nagyon profin készült mindig. Nekünk fiataloknak nagyon sokat segített, soha egyetlen pillanatig sem éreztette, hogy mekkora nagy játékos. Ő volt a Baráti Kör tiszteletbeli elnöke, nekem, a mostani elnöknek duplán fáj az elvesztése.”

Fazekas László, az Újpesti Dózsa 92-szeres válogatott támadója többször is farkasszemet nézett az égnek álló hegyes frizurája miatt Tüskének becézett futballistával.

„A válogatottban már nem játszottunk együtt, de bajnoki meccsen sokszor voltunk ellenfelek. A Ferencváros Szőke, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi támadósora méltán volt legendás, és „Tüske" ennek az ötösfogatnak volt a fontos tagja. Rendkívüli gyors balszélső volt, igazi csapatemberként írnám le őt. A pályán soha nem adódott problémánk egymással, ahogy tudom, halk szavú, optimista ember volt, nagyon szép kort élt meg.”

„Győrben játszhattam életemben először Fenyvesi Mátéval egy csapatban. A legcsendesebb ember volt, akit valaha ismertünk, nem tudok róla, hogy valaha bárkivel konfliktusba került volna, soha egy rossz szót nem szólt senkihez. Fantasztikus futballista volt, ezt a nézők is jól tudták, de csak mi, a társai voltunk azzal tisztában, milyen remek embert vesztettünk el. Azt lehetett tudni, hogy az elmúlt időszakban sokat betegeskedett, kórházban is volt, nagyon szomorú lettem a hír hallatán. Csodálatos embert veszített el a magyar labdarúgás” – mondta Horváth László, a Ferencváros egykori védője.

A közismerten csendes Fenyvesi Mátéról így emlékezett meg Rátkai László, a Ferencváros egykori csatára:

„Tizenhét évesen kerültem a Ferencváros felnőttcsapatának az öltözőjébe, és persze nagyon izgatott voltam – de Fenyvesi Máté olyan szeretettel és barátsággal fogadott, mintha mindig együtt futballoztunk volna, és róla mindig is ez jut eszembe. Ha pedig a pályán egymás mellett játszottunk, csodálatos élményt jelentett, Ha nem jól passzoltam, akkor sem kellett semmitől tartanom: megdicsért, biztatott, annyit mondott, csak csináljam tovább, ne törődjek semmivel. Közismerten visszahúzódó, csendes ember volt, erre szokták mondani, a pályán nyújtott teljesítménye beszélt helyette, és valóban: ha a társaságban hosszabb mondatot hallottunk tőle, már mindenki felkapta a fejét, mi történt vele, hogy csak így ömlik belőle a szó? Nagyszerű csapattárs volt.”

Szőke István, a Ferencváros egykori 13-szoros válogatott csatára a Sportrádiónak beszélt az FTC legendájáról.

„Szélső voltam én is – ki más lehetett volna a példaképen, ha nem Fenyvesi Máté! Megadatott, hogy játszhattunk egy csapatban, ez pedig hatalmas megtiszteltetés volt számomra. Senki nem adott esélyt a Ferencvárosnak a VVK-döntőben a Juventus volt az egyértelmű favorit, de az olaszok nem tudták, hogy Fenyvesi Máté fantasztikusan fejel – az a kupagyőzelem, az a gól a magyar labdarúgás egyik legnagyobb sikere. Rettenetesen szomorú nap ez...”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik