Garami: Ismerem a „magyar” kifejezés pejoratív értelmét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.27. 10:47
null
A Pécs nagy pofonba szaladt bele az MTK ellen (Fotó: Pozsonyi Zita)
Artner Tamás, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője elismerte, hogy középen jobb az Újpest. A lila-fehéreket irányító Nebojsa Vignjevics a nyerő Suljic-cseréről beszélt. Pietro Vierchowodnak, a Honvéd vezetőedzőjének nem okoz gondot, hogy ma ismét pályára kell lépniük, a PMFC-t irányító Véber György nem akart aludni az MTK-tól elszenvedett súlyos vereség után. Garami József pedig ismeri a „magyar” szó pejoratív értelmét a futballban.

 

HALADÁS–ÚJPEST 0–1

„Lesz még munkánk bőven… A csapat mindent megtett, de a jobb Újpest ellen ennyire voltunk képesek. Azt kell mondjam, a pálya közepén és szélén is fölénk kerekedtek, majd Asmir Suljicot már nem tudták megállítani fáradtabb játékosaim. Lehet látni, egyelőre nem tudjuk felépíteni a játékunkat. A Balogh Balázs, Nagy Gábor, Dusan Vasziljevics hármas középen jobb, mint az én játékosaim” – mondta Artner Tamás, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője a találkozó után.

Az Újpest legutóbb 2008-ban kezdte győzelemmel a szezont, így a mostani rajtnak duplán örülhettek a szurkolók.

„Hosszú idő után végre sikerrel kezdtük az idényt. Akárcsak tavasszal, most is nehéz mérkőzést játszottunk, a döntő pillanatokban a szerencse is mellénk állt. Nagy dolognak tartom, hogy a hazai pályán veszélyes Haladást sikerült legyőznünk. Asmir Suljic nyerő cserének bizonyult. Támadónk egyetlen gólt szerzett az előző idényben, sokat beszéltem vele, hogy nemcsak cselek, hanem gólok, gólpasszok kellenek. Úgy tűnik, megértette…” – értékelte a találkozót Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője.

BP. HONVÉD–DUNAÚJVÁROS 3–0

„Az eredménnyel mindenképpen elégedett vagyok. A játékosok követték az utasításaimat, megpróbálták visszaadni, amit az elmúlt hetekben gyakoroltunk. Nehezen indultunk be, de ez talán annak tudható be, hogy az első közös bajnokink volt. A kiállítás után jobban játszottunk, mivel helyzeti előnybe kerültünk” – mondta Pietro Vierchowod, a Bp. Honvéd vezetőedzője.

A Honvéd tegnap legyőzte a Dunaújvárost, de ma már nemzetközi felkészülési mérkőzésen a Galatasaray ellen lép pályára. A kérdés: milyen csapattal állnak ki a kispestiek?

„Huszonhét játékosom van, akik közül a Dunaújváros ellen tizennégyen léptek pályára. Vasárnap valószínűleg azok szerepelhetnek, akik a bajnoki mérkőzésen nem vagy csak kevesebbet játszottak. Véglegesen csak vasárnap reggel döntök az összeállításról. Van még egy hónap az átigazolási időszakból, de ez nem azt jelenti, hogy mindenképpen igazolunk új játékost. Létszámban megvagyunk, majd kiderül, milyen lehetőségek adódnak még előttünk.”

Dobos Barna, a Dunaújváros vezetőedzője szerint nagyon gyenge meccsen maradtak alul.

„Ez meglehetősen gyenge mérkőzés volt. Sajnos sokáig emberhátrányban futballoztunk, és ez talán mégiscsak felőrölt bennünket. Az is közrejátszott a háromgólos különbségben, hogy a végére kinyíltunk, pedig szerettünk volna pontot szerezni. Muszáj volt megpróbálnunk a lehetetlent. Az más kérdés, hogy nem sikerült. Az első kispesti gól után is mentünk előre, hátha szerzünk egy gólt, erre kaptunk még kettőt. Sajnos nem tudtuk azt játszani, amit szerettünk volna, a kiállítás után védekeznünk kellett. Mindenesetre megyünk tovább az úton, a jövő héten pontokat akarunk szerezni” – vélekedett Dobos, aki szerint túl szigorú ítélet volt a dunaújvárosi kiállítás.

Mint ismert, Villámot a 26. percben leküldte a pályáról a játékvezető, így a mérkőzés nagy részét emberhátrányban játszotta az Újváros.

PÉCSI MFC–MTK BUDAPEST 0–4

Felvetődik a kérdés – legalábbis a sajtótájékoztatón egy újságíró feltette –, hogy Véber György, a PMFC vezetőedzője vajon hogy alszik majd a borzalmas eredmény után?

„Remélem, sehogy, mert a meccs után vezetek. De az biztos, hogy a vasárnap hosszú lesz. Meg kell néznem a találkozóról készült felvételeket, s alig várom, hogy hétfőn újra találkozhassak a játékosokkal, s az elemzés után kiértékeljük a hibákat. Ha csak az eredményt nézzük, rettenetesre sikerült a debütálásom, de… Az első félidőben jobbára taktikusan futballoztunk, a második félidő elején már az történt a pályán, amit elterveztem, amit látni szerettem volna. Na de a gól…! Az bizony hiányzott a játékunkból, míg majdnem minden labda a hálóban kötött ki, amelyet a kapunk felé rúgott az ellenfél.

Ennek ellenére az egykori újpesti kedvenc nem tervez változtatást.

„A jövő héten már többen leszünk, hiszen bővül a keret, s ez egyfajta erőt is adhat nekünk. Nagy pofont kaptunk, s erre igazság szerint nem szolgáltunk rá, ezért aztán alig várjuk, hogy pénteken bizonyítsuk, többre vagyunk képesek.”

Az előző bajnokságban oda-vissza kikapott az MTK a Pécstől. Most azonban simán nyertek a kék-fehérek.

„Pécsen nyerni nagy dolog. Az utóbbi időben ez nem nagyon sikerült az MTK-nak, most azonban végre visszavágtunk, köszönhetően a rutinunknak, mert volt türelmünk futballozni” – mondta Garami József, az MTK szakmai igazgatója.

A látottak alapján inkább a Pécsnek volt több lehetősége, hiszen játékosai gyakran kerültek az MTK védelme mögé.

„Igaz a megállapítás, mert jobbról és balról is érkeztek beadások, passzok, beívelések, ám az MTK-nak nemcsak jobb és bal oldali, de középső védői is vannak, akik megfelelő módon hatástalanították a beadásokat.”

De vajon mi motiválja még Garami Józsefet a magyar futballban?

„Ismerem a »magyar« kifejezés pejoratív értelmét, de ez engem nem érdekel. Imádom a futballt, s ugyanolyan lelkesedéssel dolgozom, mint negyven éve. Sajnálom, hogy azok a törekvések, amelyeket az elmúlt években elterveztünk, elhaltak vagy más irányt vettek. Most viszont remélem, hogy a fiatal szakmai gárda képes lesz végigvinni azokat az elképzeléseket, amelyeket a szövetség tűzött ki feladatul.”

VIDEOTON–LOMBARD PÁPA 3–0

„Rendkívül nehéz mérkőzésen vagyunk túl, ellenfelünk ugyanis szervezetten, zártan és fegyelmezetten védekezett. De végig kezdeményezően léptünk fel, igyekeztünk nyomás alá helyezni vendégünket, már az első negyedórában három nagy helyzetet sikerült kidolgoznunk. Kovács István kiállítása után kicsit megijedtünk, nem tudtuk, mi lesz a folytatásban, a szünetben azonban rendeztük sorainkat, és arra biztattam mindenkit, hogy azt a játékot folytassa, amelyet az első félidőben nyújtottunk. Még nem ismerem a pontos statisztikát, de úgy hiszem, hátrányban is hatvan-hatvanöt százalékban birtokoltuk a labdát, és ez az a filozófia, amiből a későbbiekben sem akarunk engedni” – mondta Joan Carrillo Milán, a Videoton vezetőedzője.

De vajon ilyennek képzelte el első NB I-es mérkőzését vezetőedzőként a Vidi trénere?

„Nagyon boldog vagyok, de akkor is az voltam, amikor munkába állhattam a klubnál. Igaz, most merőben más a helyzet. Elégedettséggel tölt el játékosaim teljesítménye és hozzáállása is, láthatjuk tehát, hogy melyik úton kell tovább mennünk.”

A Lombard Pápát irányító Mátyus János is első élvonalbeli meccsén ült vezetőedzőként a kispadon.

„Kicsit sötétben tapogatóztam, nem tudtam, mire lehetünk képesek a Videoton otthonában. Nem akarok magyarázkodni, csupán a tények kedvéért mondom, hogy a nyáron jelentősen átalakult a keret, és nem maradt túl sok időnk a gyakorlásra, az összeszokásra. Ismerve a két klub lehetőségei közötti különbséget, úgy voltam vele, idegenben jó lehet a döntetlen is, ezért az első félidőben elsősorban a védekezésre helyeztük a hangsúlyt. Sajnos a hazaiak góljai előtt nagy hibákat követtünk el, ám nem akarok ezekről beszélni, mert minden csak utólagos kifogáskeresésnek tűnne. Fejet kell hajtanom a Videoton előtt, megérdemelten győzött” – mondta Mátyus.

„Igyekeztem a szünetben változtatni, és arra biztattam játékosaimat, hogy próbáljanak meg támadni, helyzeteket kialakítani. A gond csak az, hogy ezt nem gyakoroltuk még, eddig kizárólag a védekezéssel tudtunk foglalkozni. Belátom, ez egyelőre kevés az élvonalhoz.”

NB I, 1. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Július 25., péntek
19.00Nyíregyháza Spartacus–Debreceni VSC 1–1
Kassai Viktor
Július 26., szombat
16.30Budapest Honvéd–Dunaújváros PASE 3–0
Farkas Ádám
18.30Videoton FC–Lombard Pápa 3–0
Vad II István
18.30Pécsi MFC–MTK Budapest 0–4
Németh Ádám
20.30Szombathelyi Haladás–Újpest FC 0–1
Solymosi Péter
Július 27., vasárnap
16.30Kecskeméti TE–Ferencváros(Duna)
Iványi Zoltán
18.30Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC(Sport2)
Bognár Tamás
20.30MVM-Paksi FC–Győri ETO FC(Sport2)
Erdős József

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik