Futsal: rekordszámú nevezés a 2014-2015-ös szezonra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.07. 16:23
A hazai futsal 2014–2015-ös idényére több mint 200 nevezés érkezett a Magyar Labdarúgó-szövetséghez.

Augusztus elsején lezárult a nevezési határidő, így lassan körvonalazódik, hogy melyik bajnoki osztályban és korosztályban, hány együttes vág neki a küzdelmeknek – írja a futsal-hungary.hu. Még javában tartanak a hiánypótlások, így nem tudni, hogy minden együttes nevezését elfogadja-e az MLSZ, de az kijelenthető, hogy rekordszámú nevezés érkezett a szövetségbe. Az utánpótláscsapatok száma is magasabb lesz, mint eddig bármikor. futsal-hungary.hu. Még javában tartanak a hiánypótlások, így nem tudni, hogy minden együttes nevezését elfogadja-e az MLSZ, de az kijelenthető, hogy rekordszámú nevezés érkezett a szövetségbe. Az utánpótláscsapatok száma is magasabb lesz, mint eddig bármikor.

A legnagyobb létszám a férfi NB II-ben lesz, ahova összesen 42 csapat (ez tízzel nagyobb a tavalyi számnál) adta be indulási szándékát. Minden bizonnyal ebben az idényben is három csoportra osztják majd a mezőnyt. Sok új város kerül fel a futsal térképére, és lesznek régi nagy visszatérők. Csenger először vág neki az országos bajnokságnak, de hosszú évek után ismét lesz Hódmezővásárhelyen is futsal, Bódi Attila vezetésével. Akik régóta benne vannak a honi futsalban, tudják, hogy egykor még NB I-es csapata is volt a városnak. A mostani szezon végén csak a bajnok jut fel az első osztályba, így hatalmas küzdelem várható a bajnoki címért.

A hölgyeknél is több együttes nevezett, mint az elmúlt szezonban, tavaly hiába nevezett be az NB II-be 13 alakulat, mindössze 10 fejezte be a bajnokságot, így sok volt a szabadnap.

A férfi NB I 10 csapattal indul augusztus 22-én, sorsolás a napokban várható. A szezon természetesen a Szuperkupával indul, amelyben a kupagyőztes Rába ETO a bajnoki címvédő MVFC-Berettyóújfaluval találkozik. A mérkőzésre vélhetően augusztus 18-án Dunakeszin kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik