FTC-Újpest: A Fradi nem vonható felelősségre a rendbontásért - Kolláth

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.05.03. 15:53
A Ferencváros sportszakmai szempontból csak a stadionon belül történt rendbontásokért vonható felelősségre, a közterületen történt randalírozásért nem, mert az rendőrségi ügy – mondta Kolláth György alkotmányjogász hétfőn az MTI-nek a pénteki FTC–Újpest labdarúgó-mérkőzés előtt és után történtekről.

„A Ferencváros a szurkolói kártya bevezetésével megtette a maga lépését, hogy rendet tartson a stadionban. Persze a pirotechnikai eszközök használatáért így is büntetésre számíthat, de a stadion környéke közterületnek számít, ahol a rendőrség felelős a rendért" – nyilatkozta Kolláth.

Kolláth úgy véli, a hazai szövetség azt megvizsgálhatja, hogy a klub mindent megtett-e a rend fenntartásáért, de a közterületeken történt rendbontásokért nem felelős. Ha a stadionon belüli mulasztás bizonyítható, akkor az egyesület számíthat szankcióra, ami például az is lehet, hogy korlátozzák az idegenbe utazó szurkolók számát, vagy megemelik a kötelező rendezői létszámot.

„Az utcai randalírozás az igazságszolgáltatáshoz tartozik. A rendőrség a nyomozáshoz vagy a rendbontók beazonosításához bekérheti a stadionon belüli videorendszer felvételeit vagy a szurkolói kártyák fényképeit. Amennyiben egyes szurkolókat az igazságszolgáltatás elmarasztal, akkor léphet a Ferencváros, például az adott drukkertől bevonja a kibocsátott szurkolói kártyát, azaz az illető nem léphetne be a stadionba" – mondta Kolláth, aki hozzátette, ezek a szurkolók ugyanakkor a stadion környékén ugyanúgy balhét okozhatnak a későbbiekben, s már csak ezért sem büntethető a Ferencváros az utcai rendbontásért, hiszen a stadionból való kitiltás ellenére a pálya környékén ugyanúgy megjelenhetnek ezek a személyek.

A pénteki Ferencváros–Újpest (0–1) bajnoki labdarúgó-mérkőzés kapcsán a stadion környékén kitört rendbontás során a rendőrök 22 szurkolót állítottak elő, közülük egynek garázdaság miatt elrendelték előzetes letartóztatását. A meccs biztosítása közben két rendőr súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett. A BRFK és a Készenléti Rendőrség munkatársai könnygázzal és vízágyúval fékezték meg a randalírozó ferencvárosi drukkereket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik