FTC: Szomorúan üldögéltünk a helyünkön – Laidouni

– A pezsgők a hűtőben maradtak... Milyen volt a hangulat az öltözőben a lefújást követően?
– Nyilvánvalóan jobb lett volna bajnoki címet ünnepelni már most, de nem történt tragédia – felelte lapunknak Aissa Laidouni, a Ferencváros 24 esztendős légiósa, aki a nyáron érkezett Magyarországra. – Érthetően szomorúan üldögéltünk a helyünkön, hiszen valóban pezsgőbontásra készültünk, de el kellett ismernünk, az ellenfél masszívan, szervezetten futballozott, kemény meccset játszottunk.

– Nem lehet, hogy a bajnoki cím közelsége miatt voltak a megszokottnál feszültebbek?
– Nem hinném. Az idegesség jeleit egyik csapattársamon sem láttam, akartunk, mentünk előre, de a korai gól érthetően visszavetett bennünket. A Puskás Akadémia bátran futballozott, előnye tudatában pedig még inkább azt játszhatta, amit leginkább tud, villámgyorsan megindulni az ellenfél kapuja felé. Inkább azt éreztem, mintha túlságosan győzni akartunk volna, és ez az akarás görcsösségbe csapott át. Nagy gond nincs, a sorsunk továbbra is a saját kezünkben van.

– A szombati bajnokin elég nehezen jött össze az egyenlítő gól...
– Több nagy lehetőségünk volt, sokkal hamarabb egyenlíthettünk volna. Sokáig valóban úgy tűnt, el vagyunk átkozva, hiszen jobbnál jobb lehetőségeket rontottunk el.

– A hajrában aztán jókor volt jó helyen.
– Érdekes, mert a korábbi szögleteknél rendre máshová helyezkedtem. Myrto Uzuni beívelése előtt olyan érzésem volt, hogy néhány lépéssel mélyebbről kell indulnom, szerencsére nem hagyott cserben az előérzetem. Amikor elém került a labda, csak arra figyeltem, nehogy telibe találjam valamelyik bevetődő védőt. Lélektanilag fontos gól volt, nem lett volna jó vereséggel elhagyni a pályát.

– Harmadik gólja volt az NB I-ben – kevesli vagy elégedett vele?
– Védekező középpályás posztomból adódóan nem a gólszerzés az elsődleges feladatom, persze ez nem zárja ki a gólszerzést. Első idényemet töltöm Magyarországon, szeretném meghálálni a Ferencváros bizalmát.

– A találkozót követő sajtótájékoztatón Szerhij Rebrov külön is kitért önre, mondván, rendkívül sokat fejlődött az utóbbi hónapokban. Így érzi?
– A mester mindig jól látja a dolgokat... Valóban némi időre volt szükségem, amíg megszoktam az új közeget s beilleszkedtem a csapatba, de most már teljes mértékig tisztában vagyok vele, mit várnak tőlem, és miként lehetek a legnagyobb hasznára a csapatnak. Úgy érzem, jó úton járok, de a mostaninál is több van bennem.

– Kisvárdán már bajnokok lesznek?
– A legjobb, hogy ez csakis rajtunk múlik. Nem kell figyelni egyetlen riválisra sem, nem kell azért szurkolni, hogy a mögöttünk álló ellenfelek pontokat veszítsenek. Az előttünk álló napokban értékelnünk kell, mi működött jól és mi nem a szombat esti találkozón, hogy a következő mérkőzésen ezeket a hibákat ne kövessük el.

– Március végén bemutatkozott a tunéziai válogatottban. Eltette a mezt?
– Persze! Nagyon büszke vagyok, hogy játszottam Tunézia színeiben. Franciaországban születtem, a családom is ott él, de az őseim mégiscsak tunéziaiak.

– Sokat járt korábban Tunéziában?
– Néhányszor voltam már, persze. Nagyon tetszik az ország, a főváros, Tunisz rendkívül kellemes hely. Ráadásul éppen a szomszédos ország, Líbia ellen mutatkoztam be a csapatban Tripoliban, sosem felejtem el azt az estét. Elsőre hetvenhét percnyi játéklehetőséget kaptam, és miután öt kettőre nyertünk, talán a játék sem ment annyira rosszul.

– Az Egyenlítői-Guinea elleni második mérkőzésén pedig kiharcolták az Afrikai Nemzetek Kupáján való részvételt. Nagy álma válik ezzel valóra?
– Megmondom őszintén, sokáig eszembe sem jutott, hogy valaha ott lehetek a tornán. A koronavírus-járvány miatt kétezerhuszonkettő januárjára halasztották a rendezvényt, minden vágyam, hogy megragadjak a keretben. Azt hiszem, nincs olyan afrikai labdarúgó, aki ne szeretne ott lenni ezen a nagy eseményen. Tunézia egyedülálló módon sorozatban tizenötödik alkalommal vívta ki a részvételét az Afrika-kupán, remélem, velem száll harcba a tornagyőzelemért.