FTC: „Ha bajnokok leszünk és tíz gólnál többet érek el, boldog leszek”

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2021.08.31. 11:14
null
Ryan Mmaee (Fotó: Szabó Miklós)
A Mmaee családban az összes fiú futballozik, a szülői ház Liege-ben várja őket, a Fradi csatára pedig a tizenegyesek elvégzésétől sem ijed meg.

– Ritka, hogy egy családban az összes fiútestvér futballozzon. Hogyan alakult ez így?
– Édesapánk szerettette meg velünk a labdarúgást – felelte lapunk kérdésére Ryan Mmaee, a Ferencváros 23 esztendős csatára. – Apu Kamerunban született, ott is játszott, és bár profi szintig nem jutott, mindig is imádta a futballt. Samy és én a Ferencvárosban játszunk, öcsém, Camil éppen most írta alá új szerződését a Standard Liege együttesénél, míg a másik bátyám, Jacky Luxemburgban játszik.

– Gondolom, édesanyjuk is kívülről fújja már a lesszabályt vagy éppen a magyar bajnokság eredményeit.
– Kénytelen… Anyu és apu odahaza, Belgiumban élnek, sokáig a szülővárosomban, Geraardsbergenben laktak, ám jó ideje átköltöztek Liege-be, hogy közelebb legyenek öcsémhez. Ha hazautazom, én is Liege-be megyek, ott vár a szülői ház. Anyu is szereti a futballt, más választása nem nagyon van.

– Budapestet megszokta, megszerette?
– Egyedül költöztem a magyar fővárosba, kezdetben a testvéremnél, Samynél laktam, ám már találtam magamnak saját lakást. Persze közel lakunk egymáshoz, nincs olyan nap, hogy ne mennénk át a másikhoz. Budapest nagyszerű város, a forgalom néha nagy, de közel lakom a Népligethez, általában negyedóra alatt odaérek az edzésre.

– Korábban Cipruson játszott. Nagyon más volt az élet ott?
– Ég és föld… A ciprusi életet össze sem lehet hasonlítani az itteni nyüzsgéssel. Limassolban laktam, közvetlenül a tengerparton, még a nyári csúcsidényben sem voltak olyan sokan az utcán, mint itt a belvárosban. Szerettem azt is, de örülök, hogy most egészen más körülmények között élhetek.

– Testvérével, Samyvel milyen a kapcsolata?
– Mindig is közel álltunk egymáshoz. Jóformán gyerekkorunk óta együtt futballoztunk, jó ideig minden csapatba együtt igazoltunk. A Standardban is együtt kezdtünk futballozni, csak azt követően váltak el az útjaink. Szerencsére nem sokáig… Itt, Budapesten is mindenben támogatjuk egymást, Samy sokat segített a beilleszkedésben. De olyanok vagyunk, akik nem csak dicsérik a másikat, ha valami nem tetszik, azt is megmondjuk. Úgy vagyunk vele, a kritikából is tanul az ember.

– A bajnoki bemutatkozásába nehéz lenne belekötni, két mérkőzésen van túl, mind a kettőn gólt rúgott.
– A rajt valóban jól sikerült. Első meccsemen a Kisvárda ellen nyomban a kapuba találtam, most a hétvégén pedig a Debrecen ellen is eredményes voltam. Utóbbi találkozón a futballt is nagyon élveztem, sok helyzetünk, lehetőségünk volt, nagyon együtt volt a csapat. Több góllal is győzhettünk volna.

– Hogyhogy elvállalta a tizenegyest?
– Cipruson gyakran rúgtam, sokáig én voltam a csapat első számú ítélet-végrehajtója. A Debrecen ellen sem izgultam, megfogtam a labdát, és bár a videóbíró miatt hosszú volt előtte a közjáték, végig tudtam, hova rúgom. A büntetők területén is edzett vagyok! Ha legközelebb lesz lehetőségem, akkor is elvállalom.

– Hány gólt szeretne lőni?
– Konkrét számot nem tűztem ki. Úgy vagyok vele, ha bajnokok leszünk és tíz gólnál többet érek el, boldog leszek. Új vagyok még a csapatban, egyelőre az a célom, hogy minél nagyobb segítségére legyek az együttesnek.

– Az Európa-liga-csoportkörös szerepléssel új szintet lépett, hiszen először szerepelhet ebben a sorozatban. Izgul, várja a mérkőzéseket?
– Inkább azt mondanám, izgatott vagyok. Amikor megláttam, hogy a csoportban a Bayer Leverkusen, a Real Betis és a Celtic vár ránk, nagyon megörültem. Mind remek csapat, nagyszerű ellenfél. Nehéz a csoportunk, de a labdarúgásban az a szép, hogy bármikor, bármi megtörténhet. A Leverkusen otthonában kezdünk, alig várom, hogy életem első Európa-liga mérkőzésén pályára léphessek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik