FTC: elmarad a Hansa Rostock elleni felkészülési meccs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.17. 20:54
Az Európa-liga selejtezőjére készülő Ferencváros rövid közleményben tudatta, hogy a Hansa Rostock elleni, június 27-re (péntek) tervezett felkészülési mérkőzése elmarad.

A fradi.hu-n megjelent kommüniké nem indokolta meg, hogy miért nem rendezik meg a német harmadosztályú csapat elleni találkozót.fradi.hu-n megjelent kommüniké nem indokolta meg, hogy miért nem rendezik meg a német harmadosztályú csapat elleni találkozót.

A Hansa Rostock honlapján olvasható közleményben ugyanakkor az szerepel, hogy a Német Labdarúgó-szövetség – Rostock város vezetőségével egyeztetve – biztonsági okokból nem járult hozzá a mérkőzés megrendezéséhez.

Mint korábban beszámoltunk róla, a jubileumi mérkőzésen a Hansa eredetileg a bécsi Rapiddal játszott volna, ám az osztrák klub – huligánjainak, valamint azok német és külföldi testvérszervezeteinek várható erőszakos akciója miatt – lemondta a szereplést.

A rostockiak közleménye szerint az új ellenfél kiválasztásával nem csökkent a rendbontás kockázata (de nem a Ferencváros tehet a meccs lemondásáról).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik