FTC: Csak mi nehezíthetjük meg a saját dolgunkat  – Botka

Vágólapra másolva!
2021.01.05. 08:34
null
Botka Endrének (középen) meg kellett szoknia, hogy távol van a családjától, amikor edzőtáborba vonul (Fotó: Török Attila)
Ismét Spanyolországban állomásozik a Ferencváros, a kéthetes összetartás során Botka Endrének nem a kemény alapozás jelenti a kihívást.    

 

Tizenkét napnyi szünet után vasárnap munkába álltak a Ferencváros labdarúgói – jobban mondva alávetették magukat az ilyenkor kötelező PCR-tesztelésnek, a stoplis cipők és a labdák még nem kerültek elő. Az együttesnél fellélegezhetnek, a rutinvizsgálatokon nem találtak koronavírus-fertőzöttet, kedd délelőtt mindenki egészségesen indulhat útnak a spanyolországi Marbellába, ahol a listavezető január 18-ig edzőtáborozik. Megszokhattuk, hogy a csapat téli úti céljának a mediterrán ország tengerpartját választja: 2017-ben Valenciában, 2018-ban Cádizban, 2020-ban pedig Benidormban készült fel a tavaszi folytatásra.

„Az elmúlt években egy törökországi kivétellel rendszerint Spanyolországban edzőtáboroztunk, bevált a helyszín  – nyilatkozta a Nemzeti SportnakBotka Endre, a Ferencváros 26 éves jobbhátvédje. – Jutott némi idő a pihenésre, próbáltam a lehető legtöbbet a családommal lenni. Hétfőn még kaptunk egy napot, hogy a szeretteinkkel legyünk, kedd délelőtt tíz órakor azonban kigördül a busz a Népligetből, s két hetet távol leszünk. Ilyenkor az egyik legnagyobb kihívást az jelenti nekem, hogy nem láthatom a gyermekemet, a családomat. Igaz, hozzá kellett szoknom az ehhez hasonló helyzetekhez, hiszen amióta megszületett, már kétszer voltam edzőtáborban, valamint több válogatott összetartáson is részt vettem. Ugyanakkor szeretem az edzőtáborokat, mert ilyenkor csak a futballal kell foglalkoznunk, a felkészülés szempontjából rendkívül hasznos munkát végzünk.”

A zöld-fehérek nyolcszoros válogatottja tudja, napi két izzasztó, kemény edzés vár rájuk, ezért sem aggódik amiatt, hogy ne kerülne megfelelő erőállapotba az együttes a január 20-ai, Diósgyőri VTK elleni bajnokira.

„Különlegesen rövid volt a téli szünet, ráadásul az utolsó napokra futóprogramot is kaptunk, aligha kopott meg az erőnlétünk – folytatta Botka Endre. –  Ez a két hét elegendő lesz arra, hogy formába lendüljünk. Összeszedetten kell végeznünk a feladatainkat, mivel nem lesz annyi időnk, mint korábban. Az első napokat minden bizonnyal megnyomjuk, majd a taktikára, a frissítésre helyezzük a hangsúlyt. A tesztmeccseket is minél alaposabban elemezzük, hogy a jövőben kiküszöböljük a hibákat. Egyértelmű célunk, hogy a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát is megnyerjük. Csak mi nehezíthetjük meg a saját dolgunkat, mégsem érezzük magunkat nyeregben. Egy percre sem hihetjük, hogy már le van futva az idény.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik