FTC: a középpályás nem bírta a folyamatos nyomást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.29. 18:04
A Ferencváros labdarúgócsapatát idén nyáron elhagyó Stjepan Kukuruzovic remekül érzi magát az FC Vaduznál, többek között azért, mert nincs rajta akkora nyomás, mint a zöld-fehéreknél volt.

Stjepan Kukuruzovic az egyetlen ferencvárosi idényének második felében már nem sok játéklehetőséget kapott, a Vaduzban azonban eddig mind a 13 bajnoki fordulóban pályára lépett, 10-szer kezdőként, és már három gólt szerzett.

A svájci születésű, 26 éves horvát középpályás a Volksblatt nevű liechtensteini lapnak elmondta, hogy a Vaduznál sokkal nyugodtabb körülmények között futballozhat, ami jó hatással van a teljesítményére.

„Mindig nehéz, ha csak csereként számítanak rád, és tudod, hogy élned kell azzal a kevés lehetőséggel, amit kapsz – utalt vissza a Fradinál eltöltött idényére Kukuruzovic. – A legnagyobb probléma az volt, hogy minden mérkőzés előtt az motoszkált a fejemben, hogy »ma mindenképpen gólt kell szereznem, nem hibázhatok«, ez a teher mindig rajtam volt, jó benyomást akartam tenni. Ha azonban ilyen gondolatokkal a fejedben lépsz pályára, akkor újra és újra elköveted ugyanazokat a hibákat.”

A Vaduz a tízcsapatos svájci élvonalban szerepel, 13 forduló után a nyolcadik helyen áll.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik