FTC: A csapat megnyitja a kaput a legjobb bajnokságokba – Hajnal Tamás

Vágólapra másolva!
2023.01.27. 19:20
null
Hajnal Tamás (Fotó: Árvai Károly, archív)
Mint arról mi is beszámoltunk, Aissa Laidouni eladásával a Ferencváros elmondhatja, hogy kilenc év alatt mindegyik topligába értékesített labdarúgót – erről Hajnal Tamás, a klub sportigazgatója beszélt az M1 tévécsatornának.

 

Az FTC-től tavaly Myrto Uzuni ment a spanyol La Ligába (Granada), 2016-ban Nagy Ádám az olasz Serie A-ba (Bologna), Somáliát 2015-ben a francia Ligue 1-be (Toulouse), Muhamed Besicet pedig 2014-ben az angol Premier League-be (Everton) adta el a klub.

Ez óriási siker a klub számára, hogy az elmúlt években az öt legjobb ligába tudtunk eladni játékosokat. Egyúttal ez egy lehetőség is a jövőben a játékosoknak, akik azt látják, hogy a Ferencvárossal együtt sikereket lehet elérni, jó teljesítményt nyújtani, ezzel felhívni magukra a figyelmet, ami megnyitja a kaput a legjobb bajnokságokba” – mondta Hajnal Tamás az M1-nek.

Laidouni szerződtetését csütörtök délután jelentette be a német Bundesligában szereplő Union Berlin.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik