FTC: 18 éves csíkszeredai szélső érkezett

Vágólapra másolva!
2016.09.13. 16:33
Az FTC labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy profi szerződést kötött a 18 éves csíkszeredai János Norberttel.

Card
Card

János Norbert először a Ferencváros NB III-as csapatához csatlakozik, de ha kiemelkedő teljesítményt nyújt, akkor az első együttesnél is számításba vehetik – írja a fradi.hu.

„A pálya bal és jobb oldalán is jól érzem magam, elsősorban szélsőként szeretek futballozni. Agresszív labdarúgó vagyok, aki mindig csak győzni szeret, nem is nagyon tudom elfogadni, ha veszítek. Egyenes ember vagyok, igazi székely, ezért is óriási öröm, hogy ideigazolhattam. Székelyföldön minden gyereknek ez az álma, mindenki fradista és mindenki csak a Fradit ismeri!” – mondta János Norbert a fradi.hu-nak.

„A nagycsapatba szeretném beverekedni magam. Trófeákat akarok nyerni a csapattal, és nagyon örülnék neki, ha majd a magyar válogatottságot is sikerülne elérnem. Román válogatott már voltam, de azért a magyar címer mégiscsak a magyar címer. Eddig minden tökéletes a Fradiban, teljesen más világ itt, mint ahogy eddig bántak velem. Nem is fogtam még fel. Édesanyámék gratuláltak, hogy ideigazolhattam, de még biztos kell egy hónap és pár meccs, hogy igazán fradistának érezzem magam. Ez egy óriási lépés a karrieremben.”

A csíkszeredai születésű szélső a patinás kolozsvári „U” (hivatalos nevén Universitatea Cluj) csapatában nevelkedett, a román korosztályos válogatottakba is meghívót kapott – viszont hosszú távú célja, hogy a magyar nemzeti csapatban vegyék figyelembe. Szabadon igazolható játékosként írt alá a Ferencvároshoz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Oliver Hüsing (német, Werder Bremen – Németország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria, legutóbb kölcsönben Brentford – Anglia), Rju Szung Vu (dél-koreai, Bayer Leverkusen – Németország)
Kölcsönből visszatérők: –

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Csernik Kornél, János Norbert (romániai, szabadon igazolhatóként, legutóbb Universitatea Cluj – Románia)
Kiszemeltek:
Távozók: Hodgyai László (CFR Cluj – Románia, szabadon igazolhatóként), Kunsági Roland (soroksári kölcsön után ETO FC Győr), Roland Lamah (belga, lejárt a szerződése, érdeklődnek iránta: Ipswich – Anglia, próbajáték), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Stanislav Sesták (szlovák), Szenes Bence (Vác). A két klub egyezsége alapján Nagy Dominik 2017 elejétől a Legia Warszawa játékosa lesz.
Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám (Soroksár, ismét kölcsönbe), Csilus Tamás (kisvárdai kölcsön után Soroksár), Dragóner Filip (Nyíregyháza), Haris Attila (Soroksár, ismét kölcsönbe), Holczer Ádám (Soroksár, ismét kölcsönbe), Huszák Tamás (Soroksár, ismét kölcsönbe), Silye Erik (Soroksár), Valencsik Dávid (Soroksár, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik