Fogadási csalás: az egri szál – az utolsó szó jogán

Vágólapra másolva!
2018.11.19. 11:21
Huszonnégy vádlott közül 12-en jelentek meg hétfő reggel a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, s bár a dr. Németh Leona vezette tanács ítélethirdetésre készült a fogadási csalási ügy egri szálával kapcsolatban, csak az utolsó szó jogára jutott idő.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2013 tavaszán az anyagilag ellehetetlenülő Egri FC játékosai hét NB I-es mérkőzés eredményét próbálták meg manipulálni – a többségét sikeresen. A nyomozás során a Ferencváros–Siófok (4–2) és négy U19-es találkozó is az ügyészek látókörébe került.

Végül 24-en ültek a vádlottak padjára a 2016 májusában kezdődő tárgyaláson, köztük a kétszeres válogatott N. Norbert és az egyszeres válogatott T. Zoltán, a jelenleg Kisvárdán futballozó H. Zoltán, s ami érdekesség, egy légiósnak, az Egerben futballozó Jasmin M.-nek is felelnie kellett a tetteiért.

A megjelent vádlottak közül csupán a huszonharmad rendű T. Dániel nem kívánt élni a lehetőséggel. A megszólalók többsége nem ismerte el bűnösségét és ártatlanságát hangsúlyozta, míg N. Norbert és F. Ádám megbánta, hogy az ügybe keveredett.

Ítélethirdetés január 28-án várható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik