Fogadási csalás: a REAC-os hatos egyike beismerő vallomást tett

Vágólapra másolva!
2012.03.09. 13:33
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint a fogadási csalások ügyében a bíróság ma elutasította a múlt héten előzetes letartóztatásba helyezett jelenlegi, illetve korábbi hat REAC-játékos – K. Balázs, K. Vince, K. András, Cs. Gergő, V. Zoltán és E. Károly – fellebbezését. Ennek ellenére egyikük szabadlábra került, miután részletes beismerő vallomást tett. 

A Nemzeti Sport úgy tudja, a múlt héten a fogadási botrányokkal összefüggésben előzetes letartóztatásba helyezett hat játékos egyike – azt egyelőre nem tudni, hogy melyikük – részletes, beismerő és feltáró vallomást tett.

Ezek után az ügyészség úgy döntött, hogy vele szemben már nincs szükség a kényszerintézkedés fenntartására, ezért ő szabadlábon védekezhet.

Másik öt társa azonban továbbra is előzetes letartóztatásban marad, miután a bíróság ma elutasította a fellebbezésüket.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik