FFT: három fedőnéven jelentett a korábbi FIFA-bíró

Vágólapra másolva!
2021.08.05. 19:43
null
Petri Sándor a pályán (Forrás: FourFourTwo)
Ritka eset, hogy egy hálózati személynek három fedőneve legyen. Ez arra enged következtetni, hogy bizonyos időszakokban a munkájára mindenképpen szüksége volt a Belügyminisztérium különböző osztályainak.

 

Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csak megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk. Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze, sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is.

A FourFourTwo-nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő eseményeket feldolgozó sorozatunk legújabb részében arról ír: Petri Sándor FIFA-minősítésű játékvezetőként került a Magyar Labdarúgó-szövetség főtitkári posztjára, emellett szakíróként is ténykedett. Civilként a Csepel Autógyárban dolgozott osztályvezetőként, és szervezte vállalaton belül a hírszerzési és elhárítási feladatokat, amint az kiderül az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található dokumentumokból.

Az állambiztonsággal Petri Sándor 1959-től „Szegedi János” és „Pogány Gábor” fedőnéven működött együtt, ám a levéltári adatok arról árulkodnak, hogy 1962-ben dekonspirálódott, így kénytelenek voltak kizárni a hálózatból. Erről az időszakról jelentések nem maradtak fenn, mert az iktatókönyv szerint megsemmisítették azokat. Ennek ellenére 1965-ben reaktiválták egy Központi bizottsági határozattal kapcsolatos feladat végrehajtása érdekében, és „Szász Károly” fedőnéven folytatta a munkát. A dossziéjában található első jelentést még „Pogány Gábor” fedőnéven írta alá, holott ezekben az időkben már a Pest megyei Rendőr-főkapitányság III/III-2. alosztálya foglalkoztatta rezidensként.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik