Ferencváros: Berki felháborítónak tartja a Tutoricsot ért vádakat, tiltakozik

Vágólapra másolva!
2010.05.18. 14:40
Hivatalos közleményben tiltakozott Berki Krisztián, az FTC Zrt. vezérigazgatója a zöld-fehérek labdarúgócsapatának szerb légiósát, Djordje Tutoricsot ért vádak ellen.

„A hétfői napon kaptunk egy nyílt levelet az FSZSZ-től, amelyben a szurkolói csoport egy névtelen szerzőre hivatkozva megvádolja egyik légiósunkat, Djordje Tutoricsot, hogy Szabadkán fiatal korában magyarellenes cselekedeteket hajtott végre. Felháborítónak tartom, hogy manapság névtelenül bárki előállhat ilyen súlyos vádakkal úgy, hogy nem tudja bizonyítani annak valóságtartalmát, és ezzel nem csak a klubnak okoz károkat, de a játékost is támadja. Ez egészen odáig csak rágalmazás, ha az állítás ellenőrizhetetlen forrásból származik, és bizonyítékok sem támasztják alá."

„Természetesen, amint kétséget kizáró bizonyíték érkezik hozzánk, akkor klubunk meg fogja tenni a szükséges lépéseket, addig azonban maximálisan kiállunk a játékosunk mellett. Azt sem értem, hogy ezt miért most, a szezon végeztével, az igazolási időszak előtt vetették fel, és miért nem félévvel ezelőtt, a játékos érkezése után közvetlenül?! Azt hozzá kell tennem, hogy Tutorics felesége ráadásul pont egy vajdasági magyar hölgy, aki jelenleg épp gyermeket vár, és együtt élnek itt Budapesten. Ez a játékos egyértelműen Magyarországra, a Ferencvárosba akart jönni, és annyira megszerette, hogy már itt képzeli el a jövőjét, lakást szeretnének vásárolni. Tutorics a pályán nyújtott teljesítményével 110%-ban bebizonyította elhivatottságát, így személye megkérdőjelezhetetlen számomra. Álljon elém bizonyítékokkal az, aki ezeket a vádakat terjeszti" – mondta Berki a 100% Fradinak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik