Felkészülés: ászok ellen játszhat szombaton a ZTE

Vágólapra másolva!
2020.01.10. 13:07
null
Nenad Bjelica reméli, tavaszra a zágrábiak kerete nem sokat változik
Nem akármilyen kerettel készül a horvát bajnok Dinamo Zagreb labdarúgócsapata a ZTE FC elleni szombati, zárt kapus felkészülési mérkőzésre a horvát fővárosban, hiszen a január 7-én munkába állt zágrábi együttes valamennyi ásza pályára léphet az egerszegiek ellen 14 órától.

– Úgy készülök a bajnokság tavaszi folytatására, hogy a kezem alatt dolgozó keret együtt marad – fogalmazott Nenad Bjelica, a Dinamo szakvezetője. – Ha esetleg mégis lenne távozónk, a mostani felkészülési időszakunkra is legalább tíz fiatalt hívtunk fel az első csapathoz, vagyis van miből merítenünk.

A vezetőedző szavai már csak azért is fontosak, hiszen nem titok, a Bruno Petkovic, Dani Olmo, Mislav Orsic, Nikola Moro alkotta négyesért igencsak élénk az érdeklődés a horvátnál nívósabb bajnokságokból. Nem titok, hogy a spanyol válogatottban is bemutatkozó, 21 esztendős Dani Olmo neve szerepel a hírek élén, és azért is érdekes a körülötte kialakult helyzet, mert a középpályás szeretne pályára lépni az Európa-bajnokságon, amihez stabil és játékpercekkel teli tavasz szükséges.

A horvátok 30-40 millió eurót remélnek érte, más kérdés, hogy a téli átigazolási időszakban ennyi pénzt ki fizetne a labdarúgóért? Úgy tűnik, az FC Barcelona egy összegben ennyit biztosan nem, hiszen megtette ajánlatát, ami tízmilliókkal(!) kevesebb… Az ok rendkívül prózai: katalán oldalon azt mondják, a játékosnak csak másfél éve van hátra a zágrábi szerződéséből, és egy fiatal esetében a Dinamo által remélt összeget – e helyzetben – nem adnák meg, lévén, egy év múlva gyakorlatilag szabadon tárgyalhatnának vele…

– Ugyan valamennyien pénzből élünk, így az életben nem elhanyagolható tényező, ugyanakkor Zágrábban kimondottan elégedett vagyok helyzetemmel, ami a sportszakmai és a hétköznapi életet is illeti – ezek már a 27 esztendős szélső támadó, Mislav Orsic szavai voltak, aki eddig az idény során már 19-szer volt eredményes a zágrábiaknál, és a horvát válogatottban is bemutatkozhatott.

Megjárta már Kínát is a játékos, akinek a menedzsere Branko Hucika, aki annak idején Magyarországon is játszott a Győri ETO színeiben. Ajánlatai a Távol-Keletről és az Egyesült Államokból vannak, de a köztudatba talán kissé későn berobbanó futballista tisztában van vele, a megfontoltság az ő karrierjében igencsak fontos.

A 21 éves középpályás, Nikola Moro esetében többek között a Monaco és a Sahtar érdeklődéséről lehetett hallani az utóbbi napokban, ugyanakkor az átigazolási gépezet még csak most lendülhet mozgásba. Az említettek ellenére jó esély kínálkozik arra, hogy a svájci válogatott Mario Gavranovicon és a bosnyák válogatott Izet Hajrovicon kívül gyakorlatilag az őszi BL-keret fogadja a ZTE FC-t.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik