Felkészülés: a Honvéd szűk sikere a bajnoki főpróbán

Vágólapra másolva!
2022.07.22. 21:12
Egy héttel a Zalaegerszeg elleni bajnoki rajt előtt az NB II-ben szereplő ETO FC-t fogadta a Bozsik Arénában a Budapest Honvéd. A felkészülési mérkőzés egyetlen gólját a Honvéd nyári szerzeménye, a Kisvárdától távozó védő, Herdi Prenga szerezte.

A mérkőzés előtt a Honvéd kapusa, Szappanos Péter kiemelte, hogy az ETO FC-nek több korábbi NB I-es játékosa van (két nyári érkező, a Mol Fehérvártól kölcsönzött Kovácsik Ádám, valamint a Mezőkövesdtől kölcsönvett Babati Benjámin is a kezdőben kapott helyet), és a győriek célja a feljutás lehet a következő idényben, így nem szabad őket félvállról venni.

Nem is adta könnyen magát az ETO, a gól nélküli első játékrészt követően a Honvéd 1–0-ra nyert az óriási hőségben rendezett meccsen. A győztes gól szögletet követően született, a jobb oldalról középre adott labdát Batik Bence lőtte kapura hat méterről, az alapvonal közeléből, a kapusról kipattanó labdát pedig az előző idényben a Kisvárdában futballozó, két hete szerződtetett Herdi Prenga rúgta közelről a kapuba.

„Nagyon jó érzés volt az otthonunkban, a szurkolóink előtt futballozni – értékelt a találkozó után a Honvéd hivatalos oldalának Tam Courts vezetőedző. –Tökéletes minőségű pálya fogadott minket, ezért külön köszönet a gyepért felelős szakembereknek, remek munkát végeztek. Ami a találkozót illeti, jól kezdtük a mérkőzést, több ígéretes lehetőségünk volt arra, hogy korán megszerezzük a vezetést, amivel könnyebbé tehettünk volna magunknak a meccset. Ez nem jött össze, de a második félidőben Herdi Prenga betalált, és megnyertük a mérkőzését. Győztünk, nem kaptunk gólt, nem sérült meg senki, remek gyakorlási lehetőség volt a találkozó. Keményen dolgoztak a srácok a felkészülésen, ezen a meccsen is volt több jó momentumunk és néhány olyan is, amin javítani kell. Van még egy hetünk, hogy odafigyeljünk a srácokra, és a lehető legjobban felkészüljünk a Zalaegerszeg elleni bajnoki rajtra.“

A GYŐZTES GÓLT 1:48:30-TÓL TEKINTHETI MEG

Herdi Prenga góljával 1–0-ra nyertünk az ETO elleni felkészülési mérkőzésen

Közzétette: Budapest Honvéd FC2022. július 22., péntek


NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE

BUDAPEST HONVÉD
–ETO FC (NB II) 1–0 (0–0)
Bozsik Aréna, 1000
néző. V: Kovács P.
HONVÉD: Szappanos – Szabó A. (Keresztes, 70.), Prenga, Batik, Tamás K. – Mitrovics, Bocskay, Plakuscsenko (Doka, 64.) – Ennin (Jónsson, 57.), Lukics (B. Traoré, 70.), Zsótér (Kocsis D., 83.)
ETO: Kovácsik – Kovács K., Csinger, Csonka B., Vincze Á. – Tuboly (Kiss B., 58.), Toma, Kiss B., Babati – Priskin (Óvári, 74.), Vitális (Boros, a szünetben)
Gólszerző:
Prenga (75.)

A BP. HONVÉD FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdése: június 13.
Edzőtábor:
Moravske Toplice (Alsómarác, Szlovénia), július 3–16.
Felkészülési mérkőzések
Július 6., 18.00, (Szlovénia): Nafta Lendava (Lendva, szlovén, II.)–Honvéd 0–4
Július 9., 17.30, (Szlovénia): Honvéd–NK Varazdin (Varasd, horvát) 0–1
Július 13., 17.30, (Szlovénia): Honvéd–Arszenal Tivat (montenegrói) 2–2 (B. Traoré, Kocsis D.)
Júkius 16., (Szlovénia) Honvéd–Rudar Velenje (szlovén) 3–0 (Jónsson, Zsótér, Klemenz)
Július 23.:
Honvéd–ETO FC Győr (NB II) 1–0 (Prenga)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik