Felkészülés: a Dabas-Bugyi meccsre is lehetett fogadni

Vágólapra másolva!
2014.01.29. 09:45
Bizonyára nagyot néztek azok a dél-walesi vagy kolumbiai tippelők, akik pénteken úgy döntöttek, mielőtt fogadnának a Dabas–Bugyi, rendkívüli izgalmakat ígérő felkészülési mérkőzésre, megnézik a világhálón, mely csapatokra is teszik tétjeiket. Merthogy egy magyar NB III-as és megye II-es együttes edzőmeccse ritkán kerül fel a hihetetlen forgalmat lebonyolító, népszerű fogadási irodák kínálatába. Most ez történt, a vége 3–3 lett.

„Bennünket is meglepett a svájci cég ajánlata – mondta Bennárik Ferenc dabasi elnökségi tag. – Korábbi kapusunk, Ambrus Xavér volt a közvetítő, felhasználói szerződést kötöttünk, amelynek értelmében engedélyeztük, hogy a meccs a tétlapra kerüljön. Némi pénzt is kaptunk érte. A bugyiakat is tájékoztattuk, nekik sem volt ellenvetésük. Óvatosságból nem szóltunk a játékosoknak, igaz, a cég emberei ígérték, Magyarországról nem lehet majd fogadni a meccsünkre.”Bennárik Ferenc dabasi elnökségi tag. – Korábbi kapusunk, Ambrus Xavér volt a közvetítő, felhasználói szerződést kötöttünk, amelynek értelmében engedélyeztük, hogy a meccs a tétlapra kerüljön. Némi pénzt is kaptunk érte. A bugyiakat is tájékoztattuk, nekik sem volt ellenvetésük. Óvatosságból nem szóltunk a játékosoknak, igaz, a cég emberei ígérték, Magyarországról nem lehet majd fogadni a meccsünkre.”

Megjegyezzük, lehetett. A svájci bejegyzésű és központú Sportradar cég „borravalót” utalt a Dabasnak, az összeg nem éri el az ötvenezer forintot. Úgy tudjuk, nem egyedi esetről van szó, szerepelnek majd még a magyar alacsonyabb osztályokban szereplő csapatok felkészülési mérkőzései a fogadóirodák tétlapjain.

A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN BŐVEBBEN FOGLALKOZUNK AZ ESETTEL, UGYANIS AZ ELMÚLT ÉVEKBEN TÖBB GYANÚRA OKOT ADÓ TALÁLKOZÓ LETT LESZERVEZVE A TÉLI FELKÉSZÜLÉSI IDŐSZAKBAN, AKAD, AMELYIK A FOGADÁSI CSALÁSOK ÜGYÉBEN KONKRÉTAN NEVESÍTVE IS LETT. DE VAJON MI ALAPJÁN VÁLASZTANAK ELLENFELET – FŐKÉNT KÜLFÖLDIT – A MAGYAR KLUBOK?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik