Fehérvár: Elnézést kérek a szurkolóinktól – Carrillo a ZTE-meccsről

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.03.05. 13:14
null
Joan Carrillo bízik a fordításban (Fotó: Török Attila)
Joan Carrillo, a Mol Fehérvár FC vezetőedzője szerint komplikált helyzetbe hozták magukat, mivel csapata 2–0-ra kikapott a Zalaegerszegi TE vendégeként a Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén.

 

„Először is gratulálok a Zalaegerszegnek a győzelemhez – idézi a molfehervarfc.hu Joan Carillót. A játék képe alapján nem biztos, hogy jobbak voltak nálunk, de azzal nem lehet vitatkozni, hogy szereztek két gólt és nyertek kettő nullára. Az első félidőt nem kezdtük rosszul, bár a labdajáratás ritmusa lassabb volt, mint amilyet látni szeretnék, mégis sok helyzetet tudtunk kialakítani, ezek azonban kimaradtak. A második játékrészt viszont a hazaiak kezdték jobban, majd egy szép támadás végén megszerezték a vezetést. Ezt követően mentünk az egyenlítésért, szervezetlenné váltunk és megkaptuk a második gólt is. Komplikált helyzetbe hoztuk magunkat, de hiszem, hogy van olyan minőségi a keretünk, hogy képesek vagyunk megfordítani a párharcot a szerdai visszavágón. Azt megígérem, hogy harcolni fogunk a továbbjutásért szerdán is a hármas sípszóig. A szurkolóinktól pedig szeretnék elnézést kérni az eredmény és a mutatott játék miatt is.”

A visszavágó március 11-én 18 órakor lesz a Fehérvár stadionjában.

MAGYAR KUPA, NEGYEDDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
Zalaegerszegi TE FC–Mol Fehérvár FC 2–0
(0–0)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 823 néző. Vezette: Csonka B.
ZTE: Demjén – Szépe, Kocsis G., Bobál D., Katanec – Katelarisz (Bedi, a szünetben) – McWoods (Radó, 81.), Ostrek, Barczi, Babati (Hegedűs O., 81.) – Ikoba. Vezetőedző: Márton Gábor
Mol Fehérvár: Kovácsik – Fiola, Juhász R., Muszliu, Hangya – Nyári (Petrjak, 85.), Elek, Nikolov (Futács, 63.) – Nego (Houri, 63.), Hodzic, Milanov. Vezetőedző: Joan Carrillo
Gólszerző: Ikoba (83.), Hegedűs O. (87.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik